A tegnapi napon azt a kritikát kaptam, hogy csak magamról tudok írni, mármint, ha írok... Erre csak annyi a válaszom, hogy nyilván az élményanyagom, az életanyagom miatt van ez így. Így aztán tavaly karácsony óta, mikor is még a sci- fivel is megpróbálkoztam az azóta is legutolsó kötetemben, s, akinek szántam, nem olvasta azóta sem el azt a könyvet, úgy döntöttem, akkor nem írok. Fontos volt ugyanis számomra, hogy olvasson, elolvasson, hozzám szóljon... Így aztán az írás számomra tabu és félelem immáron... Írhatnék ugyan szociográfiát, mint régen a blogomban is tettem, de nem teszem, mert egyre inkább az a véleményem, ez a kor, amelyben élünk, megtanít a hallgatásra. Mindettől függetlenül nagyon is elolvasnám ezt a kettős szerzőjű könyvet, s tökéletesen meg vagyok arról győződve, hogy bizony a szerzők itt is a saját életüket tették a befogadók elé, vagy kitárták létük rejtett zugait bárki felé, hiszen az ismertető szövegében nem lehet véletlen a hasnyálmirigy szó használata sem... Sajnos.
http://librarius.hu/2015/12/02/esterhazy-szuts-a-bunos/
És persze még az is a fejemben jár, hogy hogyan lehetne megértetni valakivel, hogy a félelem és a féltés szó grammatikai töve ugyanaz ugyan, de szemantikailag egészen más tartalmakat hordoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése