2021. szeptember 6., hétfő

http://www.agriafolyoirat.hu/pdf/Agria55_2021_nyar.pdf 



Epreskerti hangzavar

 

 

Ma összekuszálódott minden. A teafőző helyett

a tüdőm sípolt, a tűzhely lángja jégszekrényt

játszott balzsamként ömlő verejtéktestemen,

ha hozzáértem végül, s sebet sem hagyott.

És sebtében süllyedni látszott a konyha:

dédmama nefelejcses csupra vad ringatózással

lejtette táncát, míg a fejem követte a kábulatot.

Hirtelen nem tudtam, túlélem-e ezt a fogalmamsicsenarról,

milyen napot és hónapot és Zsófiára gondoltam,

az egyetlen lányomra, vajon, ha felröpülök hozzá,

ő nyit-e kaput, s boldogan vár-e, s kimondja-e:

Végre, de jó látni téged mellettem, anya,

vagy csak egyszerűen belemosódom a semmihártyájába,

s leszek kozmikus anyag, mi nyomot sem hagy,

és nem vergődőm tovább, mint hátára fordult bogár

várva arra, hogy valaki majd csak eltapos.

 

 

De ez ma egy másmilyen nap lett: a konyha végül

lábakat növesztett és szárnyaival vadul csapdosva         

elvitt haza. Édesanyám megrökönyödve nézte,

hogy virágoskertjébe becsapódik egy elalélt madár,

mindig szerette az állatokat, s felemelt engem is,

de, hogy ki vagyok, nem tudta már, hiszen Isten

túlságosan régen máshol hintette szemeibe az égi valóságokat,

s csak arra emlékezett, hogy Apám a gyökér a házunk

előtti akácfák hűs lombjai alatt, s hajnalonként ő

emeli magasra marionettzsinórokon a Napot.

 

 

Ma összekuszálódott minden. Orvos kellett volna mellém,

de, csak a rettegés festette arcomra bíborfoltjait, s

jajaim is csontjaim hajtogatták origami lepkékké,

hogy elröpülhessek a zuhany alá, hiszen mégsem

lehetnek elmúlásszagúak a sejtjeim, ha még levegőért

hadakoznak tüdőrózsáim, s talán, új bimbók is élednek

vesszejeiken, ha üvegbúrával fedem be önmagam,

hogy ne fújjon szilánkosra a szél, ha az esőben csobbanni

akarok. És nem maradt más, csak a régmúlt mesepirulái

olvadtak számban málnaillatú holdfénnyé: túléltem a tegnapot.

 

 

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2021. 03. 22.


https://helyorseg.ma/rovat/vers/m-fehervari-judit-a-landzsarozsa-eneke-es-a-szemermes-mimoza-valaszdala 

https://helyorseg.ma/rovat/vers/m-fehervari-judit-szellemrajzok-a-covid-ciklus-verseibol-n-gyermekkor 

 https://helyorseg.ma/rovat/vers/m-fehervari-judit-versek

2020. október 19., hétfő

Az eszmélés


És egyszer mégis elérkezik a nap, mikor mindent és mindenkit úgy látsz, ahogyan azt évek vagy évtizedekkel azelőtt látnod kellett volna. Rádöbbensz arra, hogy önmagadért egyes-egyedül csakis te vagy a felelős, s innentől kezdve szabad vagy. Szabad a világ rémségeivel szemben, szabad cselekedeteiddel kapcsolatban, s még szabadabb az időddel. Az önidőddel, ami csakis a tiéd. Egyetlen pillanat alatt átlátod a tervet, amiért a e világra születtél, s el tudod dönteni, kell-e neked ez a világ vagy sem. Ez a megvilágosodás a felnőtté válásod napja, s életkorodtól teljesen függetlenül ér utol. Még figyelned sem kell, várnod sem kell erre a napra, mert oly hirtelen következik be, miképpen a világegyetem végtelenségét megtapasztalva eddig csak kicsinek érezted magad, de attól a pillanattól kezdve bátor leszel és nem lesz olyan erő, aki le tudna győzni.

(Én)

2020. október 6., kedd

A csönd zenéje

Ha sokáig nem adsz hírt önmagadról, akkor a belső Éned gazdagítod mindazzal a tapasztalattal, amit a csöndből nyertél. A csönd ugyanis történeteket mesél. Olyan dolgokat, amelyek mélyen benned élnek, de eddig nem volt időd arra, hogy megvizsgáld igazságukat. Azt az igazságot, ami relatív, hiszen csak a tiéd. És a te igazságod soha nem lehet száz százalékban a másik emberé, mert más-más életanyagból merítettek. Az én csöndem magányos, fáradt, s elmúlás illatú, s mégis színes. Színes, akárcsak a kavicsaimé, amelyeket elfeledtem, mert annyi más él a világomban. 

(Én)





2019. június 23., vasárnap
















Mocsár Zsófi, Mesés Dóri -
nem tudom nem észrevenni,
hogy vicc tárgya vagyok.
Hegyre költözöm, fölfele megyek,
sem érdemlem meg.
(Részlet Peer Krisztián Nagymarosról Kismarosra című verséből - Kötetcím: Nem a sajátod)

Nem volt sajátom a lányom,
mert kriszhez tartozott.
A halála és hiánya az enyém,
hegyre költözni nem tudok.
Vajon, mit érdemel egy nem odafigyelés?
A láz szétrobbantja a véragygátat,
s az agyad többé..., az sem a tiéd.
Mit szólnál ehhez a kötethez?
Zsófidórivá avatja a szív,
ó, i, ó, i, ennyi volt az egész,
vagy csak egyetlen pont,
mi nem a tiéd, s a kritikák sem,
hogy hű meg ha és lehet,
hahaha is, de nem a sajátod,
s nem az enyém, ez egy másik
dimenzió, ami lehet mesés,
de Téged elveszteni csak
egy anyának örök őzikerebbenés.
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2019. június 20.

(+Zsófia Mocsár 1991. február 10 - 2016. június 23.)