Tegnap eldöntöttem, hogy a megmaradt 15 liternyi diszperzittel kifestem a lépcsőházat. Háromemeletesben lakom. A földszinten... Lenylonoztam , felkészültem, mert engem zavart... Amúgy meg a ház pénzéből nem jutott erre sem... Felmosóvödör, felmosórongyok és egy halom minden más is... Domestos és egyebek... Senki! Az égvilágon senki sem segített, de azonnal megjelent a házmester, hogy hogy képzelem én ezt, Ő nem fog takarítani... Négykézláb és egyéb pózokban a szegélycsempe súrolásánál megszánt Janika, a 25 éves fogyatékkal élő fiú, s Ő is takarított... Én mondjuk, nyakig festékes voltam, meg mára az izomlázam is kijött, de mégis érdekes dolgok történültek... Ahol élek, van egy olyan Down- szindrómás 12 éves fiú is, aki ráadásul hiperaktív, Ő vitte a szemetesbe az újságokat, míg a szomszédasszonyom a lépcsőn ülve dohányzott, az éppen nem iskolában lévő gyerekek továbbra is ugráltak volna, s az egész környék a végeredményre várt... Lakik ugyan szobafestő is a házban, de Ő csak mosolygott, s azt is megemlítette, hogy, ha tudja, mire is készülök, segített volna, de ez ismerve pénzéhségét eleve kizárt...
Summa summarum, csak készen lettem, s a végeredménytől elállt az emberek lélegzete, s most azon törik a fejüket, hogy lehetne ugyanezt szintenként is megoldani...
Mondhatnám azt, hogy a legegyszerűbben! El kell kezdeni és be is kell fejezni valamit... Valamint fütyülni arra, ki mit mond...
Szuper vagy!!!!!!!
VálaszTörlésAmi még csodálatos ebben,a "fogyatékos" emberek. Több érzés van bennük,mint az állítólag egészségesekben......Gyönyörű történet.Az Allegóriába való.
Köszönöm Mammka! Valóban több, ez így van, de attól blog a blog, hogy itt maradjon!
VálaszTörlés