Sarkított kavicsok

1.

Az orvostudomány jelenlegi állásáról


Hónapok óta fáj a fogam, sőt az egész bal arcfelem. Szokásos procedúra: fogorvos. Nem lát semmit. Panoráma röntgen. Semmi. Biztonság kedvéért szájsebész. Semmi. Fül-orr-gégészet: ismét semmi. Neurológia: semmi. Tegnap óta ismét fáj az egész arcfelem. Szomszéd: tegyek vattát a fülembe éjszakára, s ha megszűnik, csupán a huzat lehet az ok... Nem szűnik. Háziorvos: nem ír fel Algopyrint, mert függő leszek. Érdekes okfejtés. Talán, ha valamiféle nyugtatóról lenne szó! Lassan már aludni is elfelejtek és fáj. Lüktet, hol sebesebben, hol nyugodtabban, tompán kalapálva... Nagyító és tükör. Meg egy halom lámpa. Nézzük akkor!
Mintha erre a fehér részre panaszkodtam volna a fogorvosnak... Mint keres a számban? Aftának tűnik. Ilyenem volt már egyszer. Így talán hétfőn újra elkezdek mindent, de máshol, mert ez tipikus fogorvosi dolog.
Igaz, voltam a biztonság kedvéért vérvételen is, mert  tumor volt a legelső gondolatom. Hála Istennek, ott is semmi. Akkor lehet, én hibbantam meg?!
Vagy mégsem?


2.

Az internetes szemétkedőkről


Profánul csak így...


Vásároltam a neten keresztül. Júniusban. Egy olyan oldalon, ahol minősíteni kell az adásvételeket. Negatívat adtam. Még aznap feltörték az ahhoz az oldalhoz tartozó jelszavam, s az összes netes hozzáférésem. Emailcímek és egyéb fontos dolgok. És hogy el ne feledkezzek a dologról, az ott megadott telefonszámomra feladtak egy azóta általam is megismert oldalon egy szexpartnerkereső hirdetést. Ma kapcsoltam be azt a számot, s még mindig hívnak. Csak éppen 1997 óta azt használtam. Másrészt milyen érdekes, hogy van még néhány mobilom, de azokkal egyelőre nem történt semmi, mint ahogyan nem az ország másik végén élek, s nem a felénél is kevesebb az életkorom az ott megadottnak és sorolhatnám... Rendőrség, bíróság: "Asszonyom, nagy a világ!" Azóta naponta olyan 30 alkalommal hívtak. 10 napig tűrtem. Aztán kinyomtam a telefont. Ma eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom valakit, de csak ezen a SIM-en van rajta a száma... Azóta megint felhívtak vagy 15-en. Erkölcsi kár. Személyiségi jogaim csúnya csorbítása. Arról nem is beszélve, hogy vennem kellett egy vírusirtó szoftvert, és átrakatnom az egész gépet. Meg szolgáltatót váltanom, noha éppen hűségnyilatkozatom volt, de az IP másképpen nem változott.
Nem minősíteném a dolgot és nem is írok erről többet, mert az agyvizem fel-felforr, s akkor még nem is beszéltem arról, hogy valóban be vagyunk hálózva...
Már gondolkodtam azon, hogy egyáltalán nem használom többet a netet semmire sem...
És akkor több lesz bennem is a kalcium, mert ugye, a szabad levegő...
Vagy mégsem?


3.

A szobrokról

Az enyémekről


Világéletemben festő szerettem volna lenni! Nem szobákat, hanem gondolatokat kívántam képekbe önteni egészen addig, amíg rá nem döbbentem, hogy mégis karmesternek kellett volna állnom. Hallani a zenét, mielőtt az felszökken, s lélekben követni az összes dallamot, és érezni, elmerülni, felbukkanni, akár tengerek mélyéről az időtlen örökkévalóság, majd meteoritként becsapódni, robbanni, robbantani, szárnyalni, felzúgni, feszülni, halkulni, felsírni, jajdulni, merengni, szeretni... Mindenségözön...
Úgy alakult, hogy nem én lettem festő... Jobb is, mert az ajtóimat megpróbáltam saját kezűleg a kívánt színűre varázsolni... Alig lehetett helyrehozni a kontárkodásom... pedig milyen jó volt az ecseteket próbálgatni, s elgondolni, mi minden csodára képesek... Varázsolni Más tud a családomban...
S ha már így kihozta a szó, Ő mondta nekem, hogy a képeknél szebbek a szobrok... Addig is volt néhány, de ma vettem még egyet, s nem szeretném ecsetelni, mit kapok én ezért....
... de rám nézett, s megbabonázott...
Tuti, nem leszek téli depressziós! Fénye van! Majd ezzel védekezem. Jó indoknak tűnik...
Vagy mégsem?


4. Az organikus ételekről


Vannak fenntartható ételek is. Leginkább hormonok és antibiotikumok nincsenek bennük. Nem lehet tudni, mit eszünk meg manapság! Valószínűleg adalékokat, mesterséges anyagokat, főként, ha városban élünk, s nem jutunk el a piacig sem. Meg van a munkahelyi menza is.
Pedig felesleges ennyire szaladnunk... Hosszú távú toxicitás, növényvédő szerek és sorolhatnám... A természetet szteroidkúrákra fogja az ember... És Ő saját maga?!
Rohan... Én is, Te is, Ő is, Mi is, Ti is, Ők is... Személyes névmások és személynevek a temetők fejfáin, mert nem gondolkodunk, tovább rohanunk...
Vagy mégsem?


5.

A netes öntudatról


Jelen vagyok egy-két portálon. Művészetieken leginkább. Azt látom, hogy kezdetben bekopog a leendő - Nevezzük Alkotónak! - Szerző, s szerényen, már-már esdekelve megkérdezi (csöndben és halkan), jó-e, amit letett a virtuális asztalra. Igen válasz esetén szárnyakat ereszt, s elhalmoz mindenféle újabb Művel. De Ki dönthetné el, hogy az jó-e vagy sem? Másféle világnézetek, esztétikai, erkölcsi normák uralkodnak Mindenkiben. Más hozzáállásokkal és világnézetekkel... Ami nekem tetszik, nem biztos, hogy Másnak is és fordítva...
Alkotónk egy hónapon belül ötletözönök hullámaival halmoz el, s már harsog, hogy mi jó és mi nem, mit kellene másként, s mit nem... És már meg sem lepődök, mert valahogyan ez a mai amatörizmus alaplényege: az alázat hiánya. Az alkotás belső csöndje elsikkad, s Szerzőnk nem akarja megérteni a Másikat, s ha kap egy jobbító szándékú kritikát, fröcsögve kéri a törlését, de nyomban.
Valaha a néptáncmozgalmakból hatalmas tehetségek nőttek ki, s közösségben gondolkodtak, így a "Nagykarácsony éccakája" elnevezésű komplex művészeteket bemutató találkozások még a második világháború idején is erőt és hitet adtak éppen úgy, mint az azt megelőző és követő években. 1935 és 1948 között minden évben megrendezésre kerültek ezek az alkalmak, s csupán az 1944-es esztendő maradt ki.
Próbálj meg ma találkozni egy másik amatőrrel! Jobb esetben elmegy néhány ember, s megtiszteli a másikat, s magát azt a tevékenységet, amivel az idejét tölti... Ez lenne a mai amatőr művészet?
Vagy mégsem.