E kategóriákat először egy keresztény művészeteket taglaló, s valahol külföldön megjelenő könyvben olvastam valahol.
Néha mindnyájan képesek vagyunk az elbizonytalanodásra, s ahol az előbb még melegséges Fényt láttunk, ott hirtelen dermedtté és hideggé válik minden.
Talán leginkább önmagunkban. Néha azt gondoljuk, szamaritánusai lehetünk mi is valakinek, aztán rádöbbenünk, hogy ezzel a cselekedetünkkel önmagunknak ártunk a legtöbbet.
Mert lefelé építi bennünk az addigi pozitív hozzáállásaink, s hirtelen még a levegővétel is fáj, s a tekintete is felperzsel ugyan, mert bízott bennünk, de mi nem akartunk társául szegődni, csak egyszerűen segíteni rajta, mert magányos, elesett és hitetlen volt... A kommunikáció azonban félúton megszakadt, s most valaminek a két oldalára kerültünk, ami lehet egy lépcső is ugyan, de hogy ki hol jár rajta éppen, az már még csak nem is tapintható, mert ködökkel öntöttük el egy más lelkét, és nem tudjuk merre is van a fel és hol kezdődik a le.
És a végső konklúzió: szeretnénk szeretni, adni, de nem lehetünk szentekké, mert túl nagy a zsivaj ebben a mai világban, s a béke valahol nagyon messze jár...
A sajátunk is, mert mi egyszerűen csak járni szeretnénk: egymás után tenni a lábaink, s ebben segíteni minden rászorulónak, hogy csak merjen elindulni, de az utat saját magának kell megtennie, mert nem vagyunk más mi sem, csak néha mankói e "nagy rohanatnak", melyet a felgyorsult fejlődés ma már leginkább mozgólépcsőkkel old meg... Csak a szívek... Az emberi lelkek másra vágynak, de mi sem lehetünk néha többek, csak esendő emberek, kik meghallják a kiáltó szót... Válaszolnak arra, s továbblépnek, mert a világban más feladatuk van...
...szomorú! (mármint, ez a bejegyzésed)
VálaszTörlésBár, szerintem "szeretni, adni" ...nem bonyolult dolog, és egyáltalán nem feltétlen kell hozzá "szentté válni".:)
Az viszont már nagy baj, ha a "béke valahol nagyon messze jár..."
A béke belőlünk fakad, sehol máshol nem lehet, hiszen csak akkor vagyunk képesek "szeretni, adni", ha a "béke" mélyen, szilárdan ott él a lelkünkben.
Én ebben olyan mélyen hiszek, hogy nincs ami ezt megingathatná, hiszen míg a szívem nem volt a "Béke fészke", nekem is sok gondom volt ezzel a zajos Világgal!
Szép álmokat: Matas
Matas!
VálaszTörlésNem az adással van a gond, hanem azzal, ha valaki sokkal többet akar kapni, mint amennyit adni vagyok képes.
Egyszerű példa: a segítségemet ajánlom fel, de én kellek.
A kettő nem ugyanaz, mert a személyiségem azért nem engedi, hogy kisajátítsa valaki, hiszen ezért az enyém.
Ugyanígy, ha szállást ajánlok az arra rászorulónak, nem gondolom, hogy azt mondtam neki, éljen velem.
Vagy ha csupán megszeret valaki, én még nem ugyanúgy szeretem, ahogyan ő és sorolhatnám.
Amikor orvoshoz megyek - mert máskor nemigen baktatok végig a városon - rendszeres találkozom egy húsz éves fiúval, aki enni kér. Meg szoktam kérdezni, most mit enne szívesen. Van hogy pogácsát, vagy hogy egy szelet süteményt kér. A múltkor éppen egy cukrászda előtt lépett hozzám és pénz kért, azt is hozzá tette, hogy nem italra. Jó, mondtam akkor megint pogácsa? Mindegy, válaszolta, majd mutatott a cukrászda felé. Bementünk kiválasztott egy darab legolcsóbb krémest, de mielőtt csomagolták volna szólt, hogy a testvérének is kér. Már majdnem fizettem, amikor rákérdezett, hogy "nem-e" lehetne még egy kis pogácsa. Azt most sütjük, vissza kell érte jönni, válaszolta az eladó. Oké, akkor kifizetem és a srác visszajön érte! De ez nem volt megfelelő a pártfogoltamnak, mert később már nem tud visszajönni. Inkább kért még két krémest, hagytam,ő mutassa meg melyikre gondolt.
VálaszTörlésSzóval négy krémesnél tartunk, gyógyszerekre kiszámolva volt a pénz a pénztárcámban, meg még autóbusz bérletet kellett vennem de a négy krémes az pont belefért.
Amikor fizetésre került a sor, majd elájultam, mert kiderült, hogy nem a síma krémesre mutatott amit nekem mondott, hanem a házi krémesre, az meg árban pont a duplája volt.
Az eladó szemlesütve várt - rádöbbentem ismerheti a szituációt - mert magyarázkodni kezdett. Mondtam semmi probléma és kifizettem.
A srácnak a szemébe néztem majd a lábára, kértem hogy vegyen fel zoknit, mert strandpapucsban ebben a hidegben nem lesz jó, meg még hozzátettem hogy ugye ő sem találja jónak az ilyenfajta kéregetést.
Bólogatott!
A bérletet meg kellett vennem, mert utolsó nap volt amikor még az előző havival utazhattam. A gyógyszer? Ráér, majd máskor. Én köszönöm jól vagyok!
Mindezzel csak azt szerettem volna szemléltetni, hogy amikor adunk a szívünk jó tanácsadó, de hallgatni kell az eszünkre is. Ugyanis nem juthatunk az ő sorsukra, mert akkor ki ad nekik egy pohár vizet, vagy tejet?
Végképp összekavarodtam, nem tudom a következő alkalommal ha kér valaki mit fogok tenni?
Drága Saci!
VálaszTörlésVártalak ma a chaten, de gondolom, közbejött Neked valami.
Talán a következő alkalommal egyszerűen meg kellene mondani, hogy nincsen.
És megvárni a válaszreakciót.
Tudod, ma hallottam egy lelkésznőtől egy történetet, s annak a magyarázatát is.
Érdekes módon efelett nagyon átsiklunk, holott az előzményeket és az azt követő részeket is tudjuk, ismerjük.
"Az emmauszi tanítványok
13Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. 14Az eseményekről beszélgettek. 15Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De szemük képtelen volt felismerni. 17Megszólította őket: "Miről beszélgettetek itt az úton?" Elszomorodtak, megálltak. 18Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban." 19"Micsoda?" - kérdezte. "A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. 20Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. 21Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. 22Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, 23s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták." 25Erre így szólt: "Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. 26Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" 27Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. 28Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: "Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van." Betért hát, és velük maradt. 30Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. 32"Hát nem lángolt a szívünk - mondták -, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?" 33Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. 34Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor."
(Forrás: Magyar Katolikus Portál - Lukács evangéliuma))
Nem szeretném megmagyarázni, miért idéztem be, mert úgyis tudod.
Ellenben van nekem is egy ismerősöm. Ahányszor csak megjelenik, kér. Többdiplomás, de pszichésen sérült. Nem képes a valóságnak megfelelően gondolkodni. Néha nagyon mérges vagyok Rá, meg kellemesebb égtájakra kívánom...
Hosszú évek óta így megy ez már... Sőt, lassan két évtizede.
És tudod, egyszer karácsonykor, csakis egyetlen egyszer és sem előtte, sem utána soha többé,hozott a Lányomnak egy olyan ajándékot, amitől Ő sírva fakadt...
És én azóta ebből az egyetlen alkalomból merítkezek, mert annak olyan Fénye volt, hogy még ma is világít.
S magunktól elvenni a gyógyszerre valót, nem biztos, hogy jótékonyság, hanem valami más...
Nem is altruizmus, hanem inkább negatív jócselekedet, már ha egyáltalán létezik ilyen fogalom...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésDrága Ditta!
VálaszTörlésPontban két órakor vártalak a gmailos chaten, fél három körül arra gondoltam közbe jött Neked valami és írtam egy sziát, hogy lásd várlak. Nem értem ám a mai napot!
(A gyógyszert már kiváltottam, nem volt idő a busz indulásig kártyával fizetni, csupán a készpénzem fogyott el, bocsánat mert félreérthető voltam, így is túl hosszúra sikerült.)
Köszönöm az Emmauszi tanítványok példázatát.
Isten oltalmáért esedezem mindkettőnk részére!