Nem szeretném albérletbe kiadni, mert annak is számtalan hátránya van. Legfőképpen, hogy nem mehetek a saját házamba, amikor én szeretnék vagy a családom.
Már a 8. éve fizetem feleslegesen a gázalapdíjat, a csatornadíjat és egyéb hasonló dolgokat.
Tulajdonképpen régen meg kellett volna szabadulnom attól a háztól, amihez igazán semmi közöm.
És itt a csak: betonoztam, kerítést csináltam, hozzáépítettünk, összeközművesítettünk, s ma is előttem vannak a harsogó nevetések, viccelődések, bosszúságok életképei...
...úgy peregnek a filmkockák akár egy hatalmas diavetítés.
Bennem él mind a 4 autónk képe, amelyek az építkezés során sérültek meg, s éppen a mostani kocsim motorházteteje is az országúton csapódott fel, amikor odatartottam, mert a lányom éppen ott ünnepelt.
És mi is.
Tulajdonképpen nagyon jókat lehet ott nyújtózkodni, mélázni, pihenni, akár fűnyírás közben is.
És volt egy lilaakácerdőm.
Nevetséges módon estünk neki, lombfűrész helyett vasfűrészekkel, hogy ne maradjon csak három fa.
És diófa helyett szomorúfüzet ültettem, meg szőlőlugast, mert valahol mélyen vonzott a vidéki élet, de megbarátkozni soha nem tudtam vele.
És cseréltünk nyílászárókat, kéményeket, konvektorokat, volt vagy 5-6 villanybojlerünk, csak éppen mégsem volt a miénk az a ház.
Nem is értem, miért.
Talán a szívem egyik fele maradt ott 4 éve...
Belső ügyem.
Ezekről nem szokott az ember beszélni, ezeket fojtja magába, s ezek miatt ragaszkodik egy álomhoz, amit már nem is álmodik...
Az ingatlaniroda pofátlanul nagy jutalékkal dolgozik.
És nem tárgyalhatok a vásárlóval, s csak az ügyvéd előtt derül ki, hogy mennyi is a pontos vételár, de az én telefonom csörög, amikor dolgozom, amikor orvosnál vagyok, amikor alszom, amikor éppen vacsoráznék...
Megéri ez nekem, hogy még csak azt sem dönthetem el, mennyiért is adom oda ténylegesen?!
Van két nagyon régi ügyvédbarátom. Elolvastam, amit aláírtam. Az apró betűs részeket meg pláne...
Mert ma hihetetlenül nehéz megbízni az emberekben, ha ingatlannal foglalkoznak, meg farkastörvényeket ülünk.
Legszívesebben elszaladnék, kikapcsolnám az összes telefonom, s kimennék ma aludni a házamba, ahol egyedül soha nem töltöttem el egyetlen percet sem 8 év alatt...
Oka lehet.
Mély, fájdalmas, olyan, ami csak az én ügyem...
Talán el kellene varrni ezeket a szálakat, mert másképpen egyszer önmagam okolhatom, hogy volt valami, ami életemnek olyan egésze, amiről nem beszélek, nem írok, csak itt sajog, s abban a házban ég, vele lángol, s fájdalmasan szelíd és csöndes sarkot követel lelkemben...
Soha többé vissza nem hozhatót...
S mert ilyen vagyok, még soha nem adtam el az emlékeim.
Így aztán nem is került rá, ama i betűre a pont, mert gondolkodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése