"Küldj nekem egy Angyalt!'

Énekli a Scorpions az én blogomban is, ha a zenék közül választunk. Milyen csodálatos ez a cím, s maga a zene is! Persze, életünkben sokszor találkozhatunk Angyalokkal, hiszen azzá válhatnak Szüleink, Gyermekeink, Társaink, Barátaink, de még a néni is az utca sarkáról vagy a piacról, egy fiatal dolgozó mosolygós arca a fodrászatban, egy orvosi rendelőben mellettünk várakozó betegtársunk halk szavú együttérző mondatai mind-mind az Angyal szárnyait teszik teljessé. És fohásszá növekedhetnek. Persze, megtörténik ennek a dolognak a fordítottja is, amikor Angyalt vártunk, s kaptunk helyette valami egészen mást: zsarnokságot, hitegetést, állandó bűntudatot, szomorúságot, döntésképtelenséget, azaz egy igen mély depressziót, midőn az önértékelésünk valahol a béka valaga alatt landolt, s tudjuk, érezzük, soha többé nem leszünk már azzá a valakivé, akik valaha voltunk. És mégsem tudjuk elereszteni a múltat, mert önmagunknak nem tudjuk megbocsátani, hogy így tönkretettük saját magunkat. Így tehát mi magunk vagyunk a legbűnösebbek abban, hogy a démoni uralkodott el a mi lelkünkben is, az angyali pedig valahol olyan távolban jár, hogy hétmérföldes csizmában sem tudnánk többé utolérni soha, mert benne ragadtunk a pillanatban, abban, aminek soha nem lett volna szabad bekövetkeznie...