Kavicsgyűjtő vagyok. Számomra a kavicsok életszeletkék. Szeretem az évek, a hetek, az eljövendő esztendők formáját, fényét, de még az árnyait is. Van, aki kavicsokra fest, így eleveníti meg a lelküket. A kavicsok ezért mesélnek. És villanások is: hol piros csőrűek, hol meg a Földhöz kötöttek. Néha aztán lebegnek is a térben, akár az üstököscsóvák a világűrben. Talán mégis az a legcsodálatosabb bennük, hogy minden egyes embernek lehetnek kavicsai, amelyek egy archaikus tudás-, értelem-és érzelemtár részecskéi.
Én is :-) pont olyan sokfélék, mint mi mindannyian.
VálaszTörlés