Volt egyszer egy közösségi oldal. Netlognak nevezték. Szerettem. S aztán hirtelen eltűnt, de mégsem, csak egyszerűen áttettek engem, s minden ott lévő tagot egy vagy több társkereső oldalra... Bumm! Nem enged be az emailem, pontosabban a vírusirtóm, így ott vagyok, csakhogy nagyon sokan átléptek onnan a Facebookra. És el is illantak, mert a Facebook nagyon más. Néha már-már óvodás szintű "Ezt nézd meg!... Az enyém a szebb... Blablablabla" ... Így aztán gondoltam egyet, s létrehoztam a Facebookon egy csoportot az egykori Netlogosoknak... Életemben annyi giccset nem láttam, mint azon az oldalon, amelynek tagsági létszáma hirtelen 1500 fő körül mozog már... Elég lenne kilépnem a saját Facebookomról, s menten meg is szűnne... De miután a giccskedvelők többen vannak ebben az országban, mint a gondolkodók, nem teszem...
Ellenben van egy másik Facebookom, kizárólag és szigorúan csak családtagoknak... Tíz ember, semmi több! Nagyon sokan bejelöltek ott, akiket sohasem láttam, s olyanok is, akikkel jóban vagyok, de... A család az bizony szent... És nálam nem több a létszáma, mint tíz fő... No, ezért hoztam létre egy bölcselkedős oldalt azoknak, akik ma még mernek gondolkodni, s hisznek abban, hogy "lesz ez még így sem"...
Egy darabig elviseltem, azután elmenekültem.
VálaszTörlésAzt hiszem már elengedtem a Netlogot.
Próbálok védekezni, hogy a Facbook ne szippantson be, mert az idő drága és kevés van belőle. Okosan kell használni.
Üdv: Ica néni.