Mindig tudtam,
javamat akarod,
ha sárba hullok,
sorsom fölemeled.
Hálám szerény:
tavasztól bódult
mezők illatát
adom Neked,
s a hajnali Napot,
mely vöröslő,
lüktető virág
és mindent, ami
fény és csönd csokrát,
s az ölelni hívó estet.
Mindennél jobban
szeretlek.
Tudom,
nem könnyű velem,
haragom apró, de
hirtelen lobban
és néha elragad a hév
s nem tudom mikor elég
munkából, játékból, szóból,
de érted tanulok
minden buktatóból,
érted csiszolok le
magamról minden
karistoló szögletet,
hogy véletlenül se
ejthessek rajtad sebet,
hisz oly régóta vártam
a percet, melyben rád
találtam.
Suttogva mondom ,
szeretlek, itt, Most és
Majd túl e földi léten,
- s bár tudom, nem lehet,-
az kívánnám, hogy még
egyszer lássak és
megérinthesselek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése