Eduard Martin: A FESTŐ - Új Esztendőre

Egy hete a városban jártam… a városban, ahol születésem óta lakom, egy olyan utcán, ahol évek óta járok.
Nem volt semmilyen különösebb kedvem, csak mentem, és egyáltalán nem gondoltan, hogy valami szokatlant élhetnék át.
És akkor hirtelen megláttam a festőt.
Egy kis asztalféleségen ült az egyik ház előtt, és az utca túloldalán álló házat festette.
Miért festi?
Odanéztem a házra és kővé meredtem.
Gyönyörű ház.
Ránéztem – mennyi szép faragvány volt rajta! -, néztem a falait borító freskókat, a párkányzatokat…
Hogyan lehetséges az, hogy annyiszor jártam már arra, és soha nem vettem észre, milyen szépség mellett megyek el?
Tovább szemlélődtem.
Próbáltam elképzelni, hogy festő vagyok, és hogy amit látok, le kell festenem.
És hirtelen rengeteg nagyszerű dolgot vettem észre magam körül, és rengeteg okot találtam, ami miatt ezek a tárgyak egy festő vásznára kerülhetnének és ezáltal egy kiállításra.
Aztán észrevettem a fákat, az utca közelében álló fasort.
Mindegyik fa különleges valami volt, mindegyik másként élt, és másként volt szép, mindegyik megérdemelte volna, hogy…
Hogy valaki ecsettel vászonra vigye őket.
Aztán észrevettem egy sirályt, a folyó fölött repült, s aztán észrevettem a túlsó partot is…
Teljesen úgy éreztem magam, mintha életemben először járnék ebben a városban, ezeken az utcákon.
Amikor este hazafelé tartottam, a festő már nem ült ott. Nem tudta, mivel ajándékozott meg engem. Nyilván fogalma sem volt arról, hogy megtanította nekem, hogy másképp lássam a világot magam körül. Azóta úgy nézek szét a világban, mintha mindazt, ami körülöttem van, át kellene adnom másoknak; úgy nézek, mintha jól meg kellene figyelnem minden szépséget, hogy lefessem… A házak, a felhők, a fák szépségét… Az ember csak lót-fut, és nem engedélyez magának még annyi időt sem, hogy körülnézzen, és örüljön a szépségnek, amely körülveszi. És aztán, ha valakinek akkora szerencséje van, mint nekem volt, és egy ilyen angyali találkozásban, ilyen angyali érintésben lesz része, akkor az az ember hirtelen egy másik világot lát maga körül, nem ezt a hétköznapit, s úgy látja a világot, mintha valami angyali fényesség sugározná be, és rájön, mennyi szépség, mennyi nagyszerűség van körülötte, és már nem mérgeskedik, csak néz és néz, és hálát ad, hálát ad…