Az ember kiáltana kétségbeesetten,
s énekké válik a szava,
csak az állat nyüszít,
ha nem szabad vonítania.
Csak az ember hallgat,
ha nem jajgathat végeérhetetlenül,
csak az ember énekel,
míg a jajgatásból kimenekül.
Csak az ember hallgat,
az állat nyüszít a fájdalomtól,
csak az ember énekel:
örömöt teremt a fájdalomból.
II.
A kő a napról álmodik,
a Nap a kőről álmodik.
A víz a földről álmodik,
a föld a vízről álmodik.
Az ember a mindenségről álmodik,
a mindenség az emberről álmodik.
A virág a vízbe vándorol,
a Hold a halálba vándorol.
A lélek a lélekhez vándorol.
Kővé válna a nap,
Nappá válna a kő,
emberré válna az ember.
III.
Az ember csak akkor döbben a világra,
ha rákényszerül.
Magára kell maradnia, hogy megértse:
nincs egyedül.
Csak akkor döbben önmagára,
ha szükség van minden erejére,
meg kell nyernie a harcot,
nem állhat félre.
Kénytelen hős lenni, mert gyenge,
de szebben hangzik, tisztábban, hogy ember -
kénytelen emberré válni
az embertelen küzdelemben.
***
Áprily Lajos: Útravaló
A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.
Eszmét, melyet világra ő hozott,
virágot, melyet ő virágoztatott.
Én Istenem, én mit vigyek neked?
Nem vihetek én mást, csak verseket.
Kiválasztok pár utamra valót,
a többinél tisztábban dalolót.
S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
zenét hallok majd, felséges zenét.
Barátom, aki már előre ment,
azt a zenét rég hallja odafent.
S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
azt a keveset rendre hullatom.
Az a zene csak vallatja velem:
Süket sor... nem merem... ezt sem merem.
S amikor, Uram, hozzád érkezem,
könnyű kezem miatt szégyenkezem.
A választottakból csak egy maradt,
az, melyben elfogtam egy sugarad.
Az, amelyikben elmondtam neked,
hogyan szerettem drága földedet.
S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
ne ítéld meg nagyon szigorúan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése