Ha azt mondom Neked, a tenger kékséges hullámainak fénytörése ragyog vissza szemeid tükréből, s a lubickoló delfinek játékos hadának minden káprázata tündököl azon a képen, amelyet a lenyugvó nap sejtelme is beburkol valahol egy sárgahomokos tengerparton, s éppen ezt a nyugalmat érzem karjaid ölelésében...
... nem azt feleled, hogy micsoda giccses látomásaim vannak, s szelíden megkérsz arra, hogy inkább soha ne vegyek a kezembe ecsetet, ó, nem!
A horvát tengerpartról mesélsz, s arról, milyen csodákat rejt a víz, nagy halakról, s pompás aljnövényzetről, meg a békalábról és pipáról, s a lebegésről... Meg arról is, hogy a felszínen úszó ember soha nem gondolná, milyen élet burjánzik alatta a mélyben, noha csupán tíz méternyi lehet arra a vízmélység...
És a romantikáról beszélgetve, mintha mi sem történne, odaveted nekem, hogy a valóságban a nők sohasem romantikusak, csak a férfiszív lehet vad és regényes és ábrándos meg hasonlók...
Persze, azonnal megsértődöm, mert a véremben és génjeimben érzem, hogy a szenvedély, az ősi, a vad, a mindent feláldozni képes, az állandóan adni tudó, csakis a nőké...
És míg én málnavesszőket ültetek a kertünkbe, addig Te rózsát fakasztasz, gondosan megválogatva a színét is, amely csak sárga lehet... Nem tudom,miért éppen sárga... Nem is kérdezem. A tearózsa a kedvencem, de miután megkaptam a málnáim, immáron teljesen mindegy.
És tavaszodik. Csicseregnek a madarak, ölelkeznek a fák, harmatos esők szitálnak mosolyaink fölé langy permetet, s árnyékaink kéz a kézben libbennek a még képeket rajzoló csillagfények alatt, s mindez így van rendjén.
Szép szavak, tetszett. Itt a tavasz, és a sorokból kiolvastam, hogy boldog vagy.
VálaszTörlés