A manipulációk kora, az anómia és a mágusok

Az anómia szó valami olyasmit jelent, hogy egy adott társadalomban vagy akár egy mikroközösségben meggyengülnek a közös értékek és normák. Ilyenkor egyes egyének hajlamosak arra,hogy helytelen eszközökkel érjék el azt a számukra megfelelő életminőséget, amelyről úgy vélik, hogy megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.
Ha az a anómiát az egyszerűség kedvéért értékvesztettségként definiálom, akkor bizonyos deviáns viselkedésformák előzményeként is felfogható.
David Émile Durkheim, a XIX. század végén élő francia szociológus szerint a kollektív tudatnak és a társadalmi értékrendszernek konszenzusban kell lenniük egymással, mert különben növekszik az öngyilkossági hajlam, aminek az oka egyértelműen a társadalom integrációs erejében fennálló zavarokra vezethető vissza.
Ez azonban elkerülhető, ha a társas kapcsolatok minden fokán működik egyfajta mechanikus szolidaritás és társadalmi munkamegosztás(division sociale du travail).
Nagyjából ugyanezen értékek mentén halad a XX.század ismert amerikai szociológusa, Robert King Merton is.
Hogy mindez miért jutott eszembe? Mert a lázadások korát éljük ma is. Kevésbé ötlik az elménkbe, hogy az életet szeretetben is le lehet élni, amihez semmi más nem kell, csak mi magunk: belső hozzáállásainkkal, szavainkkal, tetteinkkel, s azok következményeinek teljes felvállalásával.
Lehet úgy zárt bilincsek között élni, hogy teljesen szabadnak látszódjon az ember. Ez is egy szerep. A segédé. Így működnek a háromrészes dobozokba zárt, látszólag egyetlen embert részekre fűrészelős varázstrükkök, amelyek csakis a látvány kedvéért jöttek létre, s mindenkor a mágusé a dicsőség. Az illúzió pedig megszédíti azt a közönséget, amelyik tapsol, s rosszabb esetben katarzis érzése is van, s csakis az illúziót létrehozók tudják azt, hogy mennyi veszélye van egy-egy éles helyzetben történő kísérletnek. Noha mindennek megvan a pontos ideje és helye, minden valódi, de mégsem.
Milyen a mi életünk? Valódi? Hamis? Varázslat? Ha az, sok vagy kevés a bele fektetett munka és energia? Ketrecekbe zár? Tükrök és hálók és füst lengi be? Vagy éppen olyan, amilyen a valóság?
A kereszténység azt hirdeti, hogy az a legnagyobb bűn, ha elutasítjuk Mások szeretetét. Ahhoz azonban, hogy ezt el tudjunk fogadni, nem árt megfogadni az evangéliumok tanításait, hiszen mindenféle áltatás nélkül előttünk van az élő Ige, amely a költészetben éppen úgy azt hirdeti, mint a Szentírásban is:

"S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!"

(Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra)

S hogy miért írtam itt össze ennyi mindenfélét? Mert hiszem azt, hogy nincs olyan rossz, amelyben ne lenne ott a jó is, ami nem hamis, nem álságos, hanem egyfajta konszenzus, elkötelezettség, amelyre a szeretet nevében mindnyájan képesek vagyunk.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2011. november 20.