Biztosan többen ismeritek azokat képrejtvényeket, amelyekből kijön például a címben idézett "Hat alma hatalma" is...
Honnan jutott eszembe ez a merőben képtelen zagyvarág?
Nem az agyvizem forrt fel, habár a Szafi rajzfilm után még azt is el tudnám képzelni, hogy csak úgy kiengedné valaki a gőzt...
Szóval nincs mese, gazolni kell...
Igaz, a fiúk a bányában, már ha van még ilyen, Hófehérke meg lehet megromlott, de nem is, az Piroska volt, s ezért nem kellett még a farkasnak sem, s lejárt bizony az esti vagy nappali olvasások ideje is...
Van helyettük hír, rémhír és robbantások, különböző okfejtések egy negyedéves joghallgatótól, hogy mi is a vers, de a Parabellum az valószínűsíthetően mégiscsak 9X 19 mm-es maradt, mert én is elég sokat megnéztem a Nemzetőr utcán Debrecenben, amikor volt ott még fegyverbolt (Lehet, most is van, de már nem járok arra!); meg a szokásos gyilkosságok, az élettárs a párját, s annak gyerekét is etc., s az iskolások bizony alig várják az unalmas vakáció végét, mert hová is vitték volna őket nyaralni, ha éppen elsodorta még lakóhelyüket is az ár...
S én nem másért jártam a fegyverboltba sem, mert a békebeli időimben Apafára jártam lőni. Rendes céltáblára, mert szerettem koncentrálni, s igazi sikerélményt jelentett, ha néhány 10-es is volt a lőlapon...
Szóval az én korosztályom még volt anno SZOT üdülőkben (Fonyód, Parádsasvár, Tóalmás...), nyaralt azokban a most átkosnak mondott úttörőtáborokban és versenyzett, erdei sétákat tett, meg rendet maga után, megértette, miért kell a napirend; megtanult úszni, evezni... Az építőtáborokban meg szőlőt kacsolni, kötözni, borozni (A noszvaji Tibi bácsiénál nem is volt jobb!), épületet festeni kívül és belül is, főzni, krumplit hámozni, tüzet rakni, kukoricát címerezni, ha meg nemzetközi volt, még más nyelveken is néhány szót gagyarászni, gitározni és hasonló egyéb dolgokat is... És nyugodtan lehetett stoppolni is! Nem is tudnám megszámolni sem, mennyit álltam a Gyál felé vezető úton, s máskor mekkora távokat tettem meg Csenger felé gyalogosan is!
Az én szüleim jól éltek. Mégis minden egyes nyáron elküldtek dolgozni, hogy lássam a világot, ha család nélkül, önállóan, de nyaralni is akarok. Nagyon szégyelltem valaha, hogy a munkakönyvem így kezdődik: félautomata esztergagép kezelő, a folytatás sem jobb: segédmunkás. Az akkori GÖCS-ben és a Konzervgyár hűtőraktárában a kinti 30 fok után a benti norma és a fagyos valóság meg a futószalagok, a cipekedés meg az állandó éjszakai műszak, hogy lekörözzem Apám fizetését. Ez utóbbi nem jött ugyan össze, de az emberségről és tisztaságról alkotott képem megmaradt. Ott és akkor alakult ki, ahol senki sem várhatta volna el tőlem ezt, mint ahogyan a társadalmi problémák iránti érzékenységem is.
Így látom csak igazán, miért volt ez akkor és ott nagyon is a helyén!
Szóval a gaz.
Kivittem ma a Gyerekeket, szám szerint hármat, hogy tegyenek rendet a kertben. Ha lesz valami végeredmény, este egy kép formájában tudatom...
Alma nincsen. Hatalmam sem. Szőlő viszont töménytelen mennyiségben terem, hacsak valami cella vagy ilyesmi le nem csap megint.
S hogy én miért nem maradtam kint? Egyrészt hadd szokják! Másrészt annyi dolgom van a net előtt, hogy az már a függés kategóriáját súrolja. Ugyan elvittük a laptopot is, de az Zsófinak kell, mert végre megértette, hogyan kell befalazni a 3D-t!
És két napja azon tűnődöm, mit is nyújt ez a nyavalyás háló, amit más nem?!
Mert nagyokat huppantam már barátkozási kísérleteim alkalmával, de még a földön járok.
S azért, mert itt vagyok, mégis hiszem, hogy van Emberség, Tisztaság, de miután éppen az egyik legjobb barátnőm palizott be négy biztosítás és egy bakszámla kötésével úgy, hogy tiszta ráfizetés az egész, s azóta felszívódott (Elnyelte ama bizonyos...), s éppen Sacacarolina segítségével próbálom megszüntetni legalább azt a vacak számlát, noha itt ismerkedtünk meg a Netlogon...
Ráadásul a húgom iparjogász, Zsófi keresztanyja szintén Dr. és a szegedi jogi fakultás végzőse volt vala anno a 70-es években...
Ezek után kételkedjem a netben?!
Van ennek hatalma, nem is akármilyen!
Csak jó időben, jó helyen kell lenni, és hinni az Emberekben!
M. Fehérvári Judit
Honnan jutott eszembe ez a merőben képtelen zagyvarág?
Nem az agyvizem forrt fel, habár a Szafi rajzfilm után még azt is el tudnám képzelni, hogy csak úgy kiengedné valaki a gőzt...
Szóval nincs mese, gazolni kell...
Igaz, a fiúk a bányában, már ha van még ilyen, Hófehérke meg lehet megromlott, de nem is, az Piroska volt, s ezért nem kellett még a farkasnak sem, s lejárt bizony az esti vagy nappali olvasások ideje is...
Van helyettük hír, rémhír és robbantások, különböző okfejtések egy negyedéves joghallgatótól, hogy mi is a vers, de a Parabellum az valószínűsíthetően mégiscsak 9X 19 mm-es maradt, mert én is elég sokat megnéztem a Nemzetőr utcán Debrecenben, amikor volt ott még fegyverbolt (Lehet, most is van, de már nem járok arra!); meg a szokásos gyilkosságok, az élettárs a párját, s annak gyerekét is etc., s az iskolások bizony alig várják az unalmas vakáció végét, mert hová is vitték volna őket nyaralni, ha éppen elsodorta még lakóhelyüket is az ár...
S én nem másért jártam a fegyverboltba sem, mert a békebeli időimben Apafára jártam lőni. Rendes céltáblára, mert szerettem koncentrálni, s igazi sikerélményt jelentett, ha néhány 10-es is volt a lőlapon...
Szóval az én korosztályom még volt anno SZOT üdülőkben (Fonyód, Parádsasvár, Tóalmás...), nyaralt azokban a most átkosnak mondott úttörőtáborokban és versenyzett, erdei sétákat tett, meg rendet maga után, megértette, miért kell a napirend; megtanult úszni, evezni... Az építőtáborokban meg szőlőt kacsolni, kötözni, borozni (A noszvaji Tibi bácsiénál nem is volt jobb!), épületet festeni kívül és belül is, főzni, krumplit hámozni, tüzet rakni, kukoricát címerezni, ha meg nemzetközi volt, még más nyelveken is néhány szót gagyarászni, gitározni és hasonló egyéb dolgokat is... És nyugodtan lehetett stoppolni is! Nem is tudnám megszámolni sem, mennyit álltam a Gyál felé vezető úton, s máskor mekkora távokat tettem meg Csenger felé gyalogosan is!
Az én szüleim jól éltek. Mégis minden egyes nyáron elküldtek dolgozni, hogy lássam a világot, ha család nélkül, önállóan, de nyaralni is akarok. Nagyon szégyelltem valaha, hogy a munkakönyvem így kezdődik: félautomata esztergagép kezelő, a folytatás sem jobb: segédmunkás. Az akkori GÖCS-ben és a Konzervgyár hűtőraktárában a kinti 30 fok után a benti norma és a fagyos valóság meg a futószalagok, a cipekedés meg az állandó éjszakai műszak, hogy lekörözzem Apám fizetését. Ez utóbbi nem jött ugyan össze, de az emberségről és tisztaságról alkotott képem megmaradt. Ott és akkor alakult ki, ahol senki sem várhatta volna el tőlem ezt, mint ahogyan a társadalmi problémák iránti érzékenységem is.
Így látom csak igazán, miért volt ez akkor és ott nagyon is a helyén!
Szóval a gaz.
Kivittem ma a Gyerekeket, szám szerint hármat, hogy tegyenek rendet a kertben. Ha lesz valami végeredmény, este egy kép formájában tudatom...
Alma nincsen. Hatalmam sem. Szőlő viszont töménytelen mennyiségben terem, hacsak valami cella vagy ilyesmi le nem csap megint.
S hogy én miért nem maradtam kint? Egyrészt hadd szokják! Másrészt annyi dolgom van a net előtt, hogy az már a függés kategóriáját súrolja. Ugyan elvittük a laptopot is, de az Zsófinak kell, mert végre megértette, hogyan kell befalazni a 3D-t!
És két napja azon tűnődöm, mit is nyújt ez a nyavalyás háló, amit más nem?!
Mert nagyokat huppantam már barátkozási kísérleteim alkalmával, de még a földön járok.
S azért, mert itt vagyok, mégis hiszem, hogy van Emberség, Tisztaság, de miután éppen az egyik legjobb barátnőm palizott be négy biztosítás és egy bakszámla kötésével úgy, hogy tiszta ráfizetés az egész, s azóta felszívódott (Elnyelte ama bizonyos...), s éppen Sacacarolina segítségével próbálom megszüntetni legalább azt a vacak számlát, noha itt ismerkedtünk meg a Netlogon...
Ráadásul a húgom iparjogász, Zsófi keresztanyja szintén Dr. és a szegedi jogi fakultás végzőse volt vala anno a 70-es években...
Ezek után kételkedjem a netben?!
Van ennek hatalma, nem is akármilyen!
Csak jó időben, jó helyen kell lenni, és hinni az Emberekben!
M. Fehérvári Judit
Debrecen, 2010. augusztus 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése