Debreczen, 14. augusti 2010.
Hálá Istennek, ideérkezém tegnap, noha a messzeségből indulám ki. Restségem nem tevém le, kedv szerént jóüzün írtam vón kédnek, de napom sebesebben repült vala a fecskénél és igen nagy forróságom akadálya elvétetett ugyan oly nagy záporeső lévén, hogy a víz egészen elboríta az utat. Haza pedig nem a levegőégen jövék, be is hunntam a szemem egynehányszor, úgy háborgott az ég. Csak a’ jó, hogy Noé bárkája esmént nem jövendett el, s e reménség igen szükséges is az embernek.
Micsoda szép állapot az, szárazon és egészségben messzünnen elmélkedni Istennek a rajtunk való csudálatos rendelésén. Ádám vétke oly messzire vagyon ugyan, mégis olyan ma a házam, mint a sütőkemence! Még künn is megszenvedem a nagy héséget, hát még a belső purgatóriummal megbékélvén is csak pihegek!
Kéd bizton azt gondolja, megpirongat engemet, annyi panasz szól belőlem.
Elég a’, hogy igen mulattam magamon, aztot cselekedtem, amitül igen óvakodtam, elolvasám leveleim. Össze is tettem két kezem nyomban, hogy bizony nincsen is az a nagyra vágyódásom, de mihent megérkeztem, tilalmas dolgokra vitt a hajlandóság. Verset csináltam, de csak kéd számára, de nem törődöm rajta, ha más kezéhez is akad, mert mi jól vagyunk egymással, s csak a szomorúságunkon kell búsulni, amit a história okozott nékünk. Annak a sétája útát pedig élő ember meg nem mondhatá, Isten vagyon abban is. Akarata a’ biz nem tréfa! Ez, a’ való, ihon a vállamot terhelő gondok. Egy gyertyám csaknem elaluszik, nem akarám fárasztani, de megmondám, hogy szeretem kédet egy kevéssé még a káposztánál is jobban.
Ringatózik partján tengernek a lyány
piros bimbó szép szája harmatán,
s így elmélkedik magában csendesen
Szép testem, szép testem,
hol vagy most mellettem
vagy bennem.
Kies helyeken járt
áerrel ki tudja meddig száll?
Mirigy halál viszi- e el,
vagy görög, örmény, török, zsidó
rabolja feleségül, mert kell.
Feje ugyan bé vagyon pólyálva,
de fényesség szemének
látása.
Pompával viszik-e este
és gyertyával,
tésznek-e keszkenőt
nyakára, léphet-e utcára,
kísérik öregasszonyok
kapukhoz, házakhoz,
lészen-e három hétig lakodalom,
s vajh’ meddig tart az unalom?
Édes Néném! Ezt csak kéd számára csináltam, mert eddig bizon’ keresztet hánntam, ha egy asszonyt megláttam, oly rútak erre a női cselédek. Messzi elkerültem őket, mert még álmomban is kísértőim lettek. Sokkal inkább vágytam az őszre, mint a szerelemre. Ezt a szépséget köntösben etvefelé házamban magamhoz édesgettem volna! Sosem voltam a Parnassus hegyén, de mégis megigézett bővséges pillantása. A versen nem törődtem sokat. Aki nem szereti, csináljon jobbat! A kéd egészsége és ítélőszéke nékem a legfinumabb gondolat. Egy keresztyén embernek nem ezekre a földi jókra illik suhajtani, hanem csak a kegyelemmel teljes szívre. Jákob összes áldását kívánom kédnek!
Többet is írnék, de már dobolják az ebédüdőt. Bár gyakrabban vehetném kéd írásait! Maradok kéd rossz szolgája, az egészségre vigyázzunk. Ámen.
M. Fehérvári Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése