Beköszöntött az ősz...

Korán alkonyul. Már nem biztos, hogy örülünk a falevelek hullásának, s meglátjuk bennük a tavasszal majd újraéledőt, mert színeik az eső alatt, mintha egyre fakulnának. Foltosakká és elmúlóvá válnak, miközben az egyre erősödő szelek is arra késztetik az embert, hogy dolgai elvégeztével a négy fal közé zárja magát. A nagy szupermarketekben már megjelentek az első csokimikulás figurák és az  adventi naptárak is. Hogy hova ez a sietség? Nem tudom... Sejtéseim vannak ugyan, de miután erről nem a legpozitívabb a véleményem, inkább maradjanak a helyükön, itt bennem. Miként az őszről is legfőképpen a szüret jut mégis eszembe: a szőlő leve és a ragacsos kezünk, a must illata és az, hogy ebben az esztendőben talán mégis elkéstünk a betakarítással, addig halogattuk. Fagyoktól és hótól, szénmonoxid mérgezésektől és értelmetlen haláloktól hangos a média, és a karácsony öröme bizony még nagyon messze jár.