Lalázó vers

1.

Tudsz e Földön

örök csodákról,

szépségről, rétről,

égi világról,

tavaszi szellők,

selymes kék

azúros ernyők

pattanó dana-

dana lalaláról

bujkáló felhők

perzselő hevén

a cinkos mennyei

lángallegóriáról,

mint midőn

a hársak,s a táncoló

napraforgó árnyak

lengén kószálnak,

a pingáló szivárványok

virágukat bontják,

szemérmes

ajkukkal

a pilléket

csókolják,

s a légben,

ha felszáll

egy csöppnyi

madárka

ragyogva int le

egyenest a légtenger

szerelmes mélyire,

mert ott is

rózsák terítik le

a fényszőnyeget,

hiszen élni

szabadon csak így lehet.

2.

Kacag a rét, téged hív,

szeress nagyon, így szólít,

pattan a rügy, ébred a nyár,

árad a szív – árva madár,

fénylik a föld – sárga kalász:

dúsan ringó életvirág,

kószál a lélek, izzik a vágy,

szépséges vagy, ó, te világ!

2.

Fátyol az Ég – csillagmező,

hívlak, ó, nyár, múlj el eső,

csókold ránk a párák dalát,

Istent is féljed, ó, te világ!

4.

Áldoz a nap is,

hunyt szemmel vár,

csillagot kerget már a határ,

karjai fáknak

zöld lombos árnyak

gyöngyselymű fényes egén

ott leszünk egyek,

hisz szeretlek én.

5.

Tudsz-e a Földön

égi csodákról

reggeli langyról

mennyei hangról

alkonyba lépő

csupa színaranyról

lala-la-la-lalala,

mikor a legényest

leányok is járják,

midőn a Nyár szerelmét

tüzes szekéren

villámok hordozzák.

M. Fehérvári Judit