Fecsegő vers

Idő lakik 

szíveinkben,

s őrzi titkunk

önfeledten,

visszafelé roppant

mélység,

pazarlása hitvány

vétség.

Folyók ölén

szivárványok,

íriszünkben

holdfény lángol

homlokukon

harmat csókja

karjaikban tavirózsa.

Izzik a nyár,

vadul táncol,

búzamező zöldül, sárgul,

aranylik a napfény

combja,

hűs az erdő,

eltakarja.

Felhők fodrán

szemérmesen

ott születik a szerelem,

özönvízzel keveredik,

arcunkra hull,

s nemesedik.

Játszani hív,

mindig szállni,

létünk nyomát

megtalálni.

Lásd a létrát,

mássz fel gyorsan,

míg izzik a nyár,

s meg nem torpan,

hisz idő lakik 

szíveinkben,

s őrzi titkunk

önfeledten

visszafelé roppant

szépség

pazarlása hitvány

vétség.

M. Fehérvári Judit