Valahogyan úgy teremtettünk, hogy mindig visszaigazolásokat keresünk, s vágyjuk, egyre kívánjuk a szeretet, szerelmet, s, ha olyan az alkatunk, bizony, könnyen úgy hihetjük, hogy minden fontos rezgésünket, hullámunkat beszívta az a mindent elnyelő, végtelen fekete lyuk, s valójában senki sem érti a legtisztább valónk.
Néha hajlamosak vagyunk arra, hogy túlzottan akarjuk Másoktól azt, hogy ezerféle palettán fejezzék ki, hogy fontosak vagyunk Nekik. S ez annál inkább így van, minél több esztendő gubancait fésülik láthatatlan védőangyalaink. Egyéni érzékenység, mélyen rejtőző művészi véna, emberség, közösségvállalás, felelősségérzet. Valószínűleg ezek is szerepet játszanak abban, hogy mi is empatikusabbak vagyunk Azokkal, Akiknek hasonló a beállítódásuk. Egyet nem szabad soha! Elkeseredni vagy kérni a szeretetet, mert annak szánakozás a vége, s ez nem méltó az emberhez. Inkább nyeljen el ezer fekete lyuk!
... elég csak jelen lenni, megvárni, kivárni. láttam már szeretetért könyörgő embert, így inkább tényleg ne.
VálaszTörlés"Sokan elvesznek, mert nem fogadják a szeretetet és nem képesek szeretetet adni."
VálaszTörlésÍgy van.
VálaszTörlésMindkettőtöknek Igaza van! Köszönöm szépen! :-)