Még mindig a blogolásról

Még az sem igaz, hogy nem volt időm arra, hogy bejegyezzek ide is valamit, de néha csak kavarognak a gondolataim, s nincs is kedvem leírni őket, mert a végeredmény meglepően mássá válik, mint amire gondoltam, mikor a legelső betűt lenyomtam a klaviatúrán. Néha meg azért nem jövök még ide sem, mert máshonnan is hiányolnak. Így felejtődik a blogom, felejtődök én, s aztán hirtelen eszembe jut, hogy itt aztán valóban nem zavar senki sem, s olyan jó megnézni, mivel foglalatoskodnak azok, akiket követek. Mert ugye, ez is felejtődik. Méltánytalanul, nem megérdemelten. Csak, ha az ember sok helyen van a neten, szinte mással sem kellene foglalkoznia nap nap után, mint követnie a fejleményeket, a virtuálisakat. Na, persze, nekem is vannak kedvenc helyeim, mint Másoknak is, de nem biztos, hogy éppen azok, amelyeket elvárna tőlem a virtuális blogvilág, mert más az érdeklődésem, az a legbelső, egyéni világom, ami csak az enyém.
És vannak a Többiek, akik várnak. Néha csak azért, hogy egy-két szóban megfogalmazzam a véleményem. Más még erre sem tart igényt, ha nincs időm, elég csupán egy smile is... Szép ez a világ mégis! Ez a virtuális. És amiért elkezdtem ma írni, ahhoz megint nincs köze ennek a szöveghalmaznak, mert csupán annyit szerettem volna mondani, hogy érdekes módon nagyon megtaláljuk itt egymást azokkal, akikben soha nem csalódunk. Néha ugyan különös interferencia-jelenségek elszenvedőivé válunk, mert akaratunk ellenére is együtt haladunk Valakivel, egészen addig, míg már-már kioltjuk egymást... Aztán rádöbbenünk, hogy Őt ismerjük leginkább, s az Ő világa a legjobban a miénk is. S, hogy miért van ez így? Na, erre már nem tudom a választ, noha éppen ezt szerettem volna ma boncolgatni, csak éppen a lényegét vágnám fel valaminek, ami egészben pompázik csak! És ez aztán valóban így van rendjén, mint ahogyan az is, hogy köze van ennek valami ősi, megmagyarázhatatlan bizalomhoz is. S, ha erre azt mondod, minek, meg nem érdemes, meg hiába, akkor Te tévedsz a legnagyobbat Kedves Olvasó, mert a valós világban a valós Barátaid sokkal kevésbé figyelnek Rád, mint az itteniek, sokkal többször átvernek, még ha csupán szavakkal is és nem feltétlen cselekedetekkel, s valójában sokkal kevésbé is értenek. és nincs így rendjén, de ez van, s egyelőre, ha blogokat írok, talán ezért is teszem, hogy elmondjam, köszönöm, hogy ismerhetlek Benneteket Kedves Virtuális Barátaim, s azokat külön, akikkel a netes ismeretségből személyessé vált a kapcsolat. S még ez sincs harmóniában azzal, amit meg szerettem volna osztani ma: "Ismét köszönöm, Erzsi!"