Az emberi hazugságról

"Az idill az öröklét meghitt nyugalmának analógiája, itt és most. Annyi valósul meg belőle, amennyit akarok. Ha valaki belép egy házba, a székek és az asztal, az ágy és a szekrény elhelyezéséből tudja, hogy az emberek, akik itt élnek, az idillben élnek, vagy feldúltan. Idillben élni az ember legnagyobb tehetsége. Mindenkinek a szemében látható, hogy az ember mit tud az idillről, és azt mennyire éli. Nem idillt élni boldogtalanság. Ha valaki a határt átlépi, tudja, hogy az országban az idillből mit valósítottak meg. Ami az embert a huszadik században annyira megrettenti, az ellen-idillnek ez a dühödt rohama a rend és a béke, az arány és a meghittség ellen. Az idillre az állatok jobban emlékeznek; nem tagadják meg rokonságukat az angyalokkal; de még inkább a madarak, a virágok és a csillagok."


(Hamvas Béla: Patmosz II)



Csak néhány sor... Csak egy kétség... Csak egy döbbenet... Csak egy kérdés: Miért?...

Telefonon hívtam az egyik rokonom, aki soha nem ér rá.  Mellékesen a felső tízezer tagja. Talán nem is kellene tudomásul vennem, hogy rokonságban vagyunk, de valamiért fontos volt nekem, hogy váltsunk néhány szót. Nem miattam. Meg mégis, mert mostanában elég gyakran keresztezik egymást útjaink... Nem lényeges, hogy hol és miért...
Csak az 50 másodpercnyi szóváltás utáni mondat. "Külföldön vagyok, le fogok merülni..."
Az egyik szolgáltatónál 15 Ft a percdíjam este 19 óra után, s le tudom kérdezni, mennyi az egyenlegem.
Ma ezt egyszer már megtettem, így pontosan tudtam, mennyi is az annyi...
A külföld szó hallatán kissé meglepődtem, mert legutóbb valóban Moszkvába sikerült Utána küldenem néhány borsos árú SMS-t...
Így aztán a megfelelő kód és a 15 Ft-os végösszeg...
És nem értem... Miért jó az Valakinek, ha rám ijeszt, ahelyett, hogy annyit mondana: "Figyelj, nem érek rá!"
Értek egy-két nyelven... Magyarul meg pláne! Csalódtam? Nem. Eleget éltem már ehhez!
És akkor hogy is vannak a dolgok a világban?
Talán Hamvas Bélánál jobban ezt a modern korban Senki sem tudta!


"Amíg az ember lázad, és az igazság segítségét várja, és mivel a segítség nem érkezik, elhagyatva kétségbeesésben él, addig létének középpontja nincs önmagában. Ez az ájultság egy neme, és az ájultság mindig rossz, akkor is, ha az igazságban ájult. Man soll nicht verfallen sein, selbst nicht in Gott. Nem ájultnak lenni, a legkevésbé Istenben. Ha ki tudtam mondani, hogy hűségem az övé, autonómiámat visszanyertem. Már nem várom, hogy ő szeressen, én szeretem őt. Már nem ő felel értem, hanem én felelek érte. Önmagamat engem megillető örök helyemre visszatettem, az igazság ájulatából magamat kivontam, és létem középpontjába visszaléptem. Ha az igazság el is hagy, az ő dolga; az én dolgom, hogy nem hagyom el, és hozzá hű maradok. Befolyás nélkül, és függetlenül és szabadon, privilégium és jutalom reménye nélkül, saját elhatározásomból."


 (Hamvas Béla: Patmosz II)