Az utcánk másik oldalán van egy társasházi rész. Én itt élek. Nem lakótelep, de nem szeretem lakópark nevet, így amolyan néhány ház ... Postabolttal Debrecenben... Szóval, jó az, ha ezt is látja az ember, hogy vidéken vajon miképpen élhetnek az emberek, mert ez már lehetne akár vidék is .... Meg az is, mert itt ebben a néhány házban mindenki mindenkit ismer.
A hátrányai mellett nagy előnyei is vannak ennek a patthelyzetnek. Soha nem vagy magányos. Csak ki kell lépned az ajtón, mert a házak előtti padokon mindig akad beszélgetőtársad még a "legcellásabb időjárásban" is... És jó sok virágot meg mindenféle fákat ültetünk, ahogyan kedvünk tartja. Nekem a legkedvesebb egy orgonafa. Nincs ráírva, hogy az tőlem eredeztethető, de ez épp olyan evidens, mint ahogyan az egyik fenyő származási helye is néhány egyéb virág mellett... Jó ránézni, mert amikor szüleink elhunytak, a húgommal együtt vágtunk egy-egy vesszőt a kertből, s azzal búcsúztunk az otthonunktól, hogy megőrizzük ebben is a múltunkat. Sikerült.
Azt mondja ma nekem a szomszédasszonyom, hogy úgy enne egy jó sztrapacskát, de nincs itthon szalonna, s anélkül az nem jó, mert olvasta a szakácskönyvben. Hogy, hogy nem, nekem volt. Rögtön egy kilónyi, mert jó falusi gondolkodás szerint, az egyetlen közeli élelmiszerbolt akciójában meghirdetett terméket meg kell vásárolni még akkor is, ha a kutya sem eszi. Meg amúgy sincsen most semmiféle háziállatunk... Ahogyan a boltból kihoztam, úgy adtam oda neki, hogy itt van, de kínáljon már meg, ha készen lesz, mert én is nagyon szeretem ezt az ételt, de eszembe nem jutna megcsinálni, túl sok macerával jár... Ja, és a juhtúróra figyelmeztettem... Órák múlva előállt az ebéd. Hát?! Tudom, hogy nem olvas blogot, az enyémről meg aztán nem is tud!
Nagyon jól nézett ki ugyan, mert a tálalás fenséges volt... De, hogy a fenébe van Neki ennyi türelme? Apró szalonnadarabok, s mutatja a kezét, hogy szétvagdosta, rengeteg tejföl és még apróbb nokedliszerű darabok, olyan 4-5 mm-esek... Az biztos, hogy türelmes... Egy egész kiló lisztből és nem említette, mennyi krumpliból, de a sztrapacskához nem sok köze volt... Juhtúró sem akadt rajta, mert Ő nem szereti... Csak annyit mondtam Neki, elnevetvén magam a mosatlan halmon, hogy ennek nem így kellene festenie, s a jövő héten megcsinálom én, hogy olyan tüskésen kidomborodó legyen, olyan kövérkés, mint az orgonabokrom, mert bizony édesapám kedvenc ételét sikerült megcsúfolnia, amit Ő annak idején olyan szakszerűen formátlan halmokban, de gyönyörűséges ízben tudott elkészíteni, mint azóta soha senki sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése