Az autókról női szemmel

Szóval hónapok óta nem tetszik nekem valami a kocsim hangjával kapcsolatban.
Először, mert 25 %-os kedvezményem van egy üzletben, a két, a valóságban négy első fékpofát cseréltük ki, mert Lajos bácsi azt mondta, csak ez lehet a baj oka.
Valami ferrodolról hablatyolt, én meg mondtam, rendben. Igaz, volt rajta 8 mm, az újon meg 1 cm, tehát elgurulhatott volna még jó sokáig.
Aztán Károly szomszédom közölte, hogy ki kellene cserélni a bal hátsó kerékcsapágyat.
Ez is megvolt.
Ekkor jött J. Pista, aki szerint mégiscsak féltengelyes lehet ez a kocsi, mert Ő meg ezt vélte kiszűrni a zajok közül.
Az agyament szembe szomszédom szerint, aki remélhetőleg soha nem értesül erről a blogról, fel kellene szabályozatni a dobokat.
Ekkor vettem egy doboz kontakt sprayt és fúvogatós alvázvédőt, s én magam feküdtem be a kocsim alá, s minden autóra való dolgot jó mélyen be is szipkáztam, végeredmény esztétikai tragédia, pedig vastag celluxszal körberagasztottam az egészet (Megjegyzem, most azon röhög az összes Karcsi, Pista, Jani és sorolhatnám, hogy hogy fogom én ezt lesúrolni, mert előtte lemostam, de nem nagyon akart megszáradni, s aznap éjszaka meg szakadt az eső is...): a metálszürke és a fekete találkozásánál pöttyök hada lepett el vagy inkább pacáké, s egy jó nagy tüdőgyulladás.
Na, megálljatok csak! Kitolok én Veletek (Meg magammal, mert az agyamentség ragadós dolog ám!)! Vannak azok a sárkányos és lángnyelves autómatricák! Nem fogom rá sajnálni a pénzt azért sem!
De ha már úgyis beteg vagyok, akkor miért is ne most küldenének el még további és végeláthatatlan vizsgálatokra, mikor feküdnöm kellene, de akkor meg miért is fizet nekem a TB, szóval 3-as Belklinika.
Parkolóhely kívül borsos áron sincs, belül is pénzbe kerül, már akinek, de nekem nem, akkor hajrá!
Sorompó. Belépőjegy váltás. Na, csak meg kell állnom! Indulnék. Nem megy! Indulok. Égszakadás, földindulás. Ajaj! Armageddon hétfőn a város túlsó végén, ja és közben itthon felejtettem az összes bankkártyám, iratom, pénztárcám...
Jó lesz a rend őreit nézni hazafelé, s enni sem ártott volna...
Vidító sms: "Veled szeretném leélni az életem."
De hogy engem miért nem kérdeztél még meg ,Te Drága Sanyi?!
Én nem igazán.
Nem is tudom, akarok-e élni ebben a nagy kavarodásban, ami élet egyáltalán vagy sem...
Dudálás... Meg még dudálás... Fekvő rendőr, még nagyobb reccs.
Hol is vagyok?! Rájöttem, kézifékkel indultam el.
Itthon azt mondja a szomszéd, hogy ez bizony nagy baj!
Mert akkor nem jó a kuplung.
Éppen a két pincém pakolásztam nyakig elmerülve a múltamban, s csak úgy fél lábon csüngve a múltkor leszakadt létrámon, akár egy karácsonyfadísz, amikor előbb valóban rám borult az összes adventi koszorú (Megjegyzem, jó sok van itthon belőle és széttörtek a gömbök és hasonlók... A hajsöprűt is feltalálhatta volna már valaki!), s miegyebek, amikor előállt az ötlettel, 10 perc múlva induljunk az ő autószerelőjéhez.
- Indul a nyavalya! - ha már kigondoltam, ki is mondtam...
De hogy mégis legyen valami fény  napomban, elmentem én az enyémhez. órákkal később persze!
- Te, nincs ezzel a kocsival semmi baj, csak Te nem jól vezeted! - közölte, mikor már lelki szemeim előtt láttam azt a horribilis összeget, amit elkérhet esetleg , de gyere vissza valamelyik nap, feltesszük a padra, s megrázzuk... Most éppen vizsgáztatás van, de a futóművet megnézhetjük azért, ha már ennyire meg vagy győződve arról, hogy fabatkát sem ér ez a kocsi.
- Figyelj már! - mondom Neki - decemberben ki akarom cserélni. Elmegy addig vagy sem? Jót nevetett rajtam.Sajnos nem csak Ő, mert egy műhelyben sok szerelő van ám...
Így aztán, mikor nagy nehezen kitolattam, s hazaértem, már az sem tudott elszomorítani, hogy mennyi dolgom lett volna valójában.
Mert most még az sincsen készen, amihez értek is egyébként. Hogy is mondták a franciák?
"C'est la vie." És végül úgy jó, ha zajlik, csak ne ennyire, mit hallottam volt valahol.

PS: És járhatnék ezen járművekkel is esetleg, és ácsoroghatnék, s olyan másfél óra alatt oda, s ismét másfél alatt vissza is érhetnék.