A barátságról 1. - Matasnak, Sacinak, Sacának, Bözsikének, Juditnak, Zsuzsának

Annyian írtak már erről az emberi kapcsolatról, s olyan sokféle módon, hogy mindent el is mondtak Róla.


Az én Barátságaim azonban csakis az enyémek, nem keverhetők össze Senki Máséval. Kevés Barátom van, hiszen nem lehet a Másik Ember minden szabadságát, értékeit, szavait, hanglejtését, kisugárzását, tanácsait általánosítani még a nagy Íróknak vagy költőknek sem.


Az én Barátaim mély és segítőkész Emberek: rezonancáik mágnesként vonzanak, illataiknak éke pillangókat csal mezeikre, látják a Világ összes szépségét, varázsolni tudnak, s olyan egyszerűen teszik ezt, hogy fel sem tűnik, hogy a legnagyobb bajok idején is Ők mentenek meg az elkeseredésektől,s fel lehet őket hívni telefonon a nap minden órájában, erejük van és olyan energiákkal burkolnak körül, akárcsak az ősi kovácsok műhelyében a tűz parazsa olvasztotta a fémeket, kalapálta a kerekeket, hogy új utakra indulhassanak felfedezni ismeretlen világokat, s visszatérni az élményszőttesek pompájában is megtartva a fehér és a fekete színek harmóniáját...


Az én Barátaim ugyanolyan Emberek, mint Akiket nap mint nap az utcán is láthatsz, de tudják irányítani a szeleket, gyermeki módon csodálkoznak rá az Angyalokra és Isten Áldását hintik Maguk mögött, mert a Szépség Burkában született a Lelkük a Walhalla gyűrűjében, a mítoszok Fényében, hogy csakis Önmagukat adhassák...



Az én Barátaim Próteusz leszármazottai: tisztában vannak a jövővel, mindentudóak , ha kell tűzzé, vízzé, erdőkké és Mindenséggé változnak, hogy mindig mellettem lehessenek.


Az én Barátaim a Szeretet és a Forma Istenségei, s ennél soha nem kívánhatnék többet...

Hallgatnak és gyógyítnak, meglepnek és kísérnek, egyszerűen csak jelenlétükkel szeretnek, szeretnek és szeretnek.