Valószínűleg átsiklasz rajtuk és észre sem veszed, mennyi igazságtartalmuk van, ha vigasztalnod kell valakit vagy önmagad, ha fáj valamid, ha nem látod csak az élet árnyékos oldalát…
Nevethetsz rajtuk, csúfolhatod magát a mondatot, vagy sírhatsz, zokoghatsz, és valamikor megtanították Neked, hogy ezek a nyelvtani egységek milyen snasszak és értéktelen, hitvány betűk halmazaiból állnak csupán…
Nincs fényük és melegük, csak testük van, grammatikailag elemezhető; esztétikai, irodalmi értékük elvész, mert miről beszélhetne a közhely, ha nem önmagáról… És ne mondd soha, hogy örökké, mert úgysincsen bokra, még ha a gyökerei valahol Benned is sarjadtak, hiszen ember vagy hétköznapjaiddal és ünnepeiddel, szomorúságoddal és fennkölt magasságaiddal…
De gondolj csak egyszer komolyan bele, milyen jól jönnek ezek a mondatok akkor, amikor elfogynak szavaid, mert ledöbbensz, s már tüdőd mélyén lezsibbadnak azok a hangok, melyeknek meghatározott útja van, hogy segítségükkel mégis kimondd, ami olyan közhelyes, de éppen ott és akkor nagyon is helyén való.
M. Fehérvári Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése