A búcsú

Hogy miért nem érdemes ma Magyarországon tanulni, hogy miért éppen máshol alakul ki, s nem csupán a fiatalokban egy élhetőbb jövő képe, ez mindenképpen megérne egy tanulmányt... Úgy vélem, nem én vagyok a hivatott arra, hogy ezt megírjam.
Sajnálom, hogy éppen az én nemzedékem elkötelezett még egy ország, egy haza mellett, amely valójában nem is az övé már...
És még jobban sajnálom, hogy ugyanaz történik, mint a XX. század elején, s családok szakadnak széjjel emiatt...
És a lehető legjobban fájlalom, hogy éppen az én fiatalságom, hitem, s mindenem vette el egy más rendszer azért, hogy mire valami más megszületik, már ne legyek ahhoz elég fiatal, hogy valahol gyökeret legyek képes verni, mert 1999-ben családostól mi is kimentünk Németországba, de a pedagógusi diplomáimmal akkor sört tudtam volna csak árulni különböző vásárokban Bajorország magyarok által annyira nem is ismert területén, így hazajöttünk...
És ennyi év után úgy hiszem, nagyon jó lehet sört csapolni valahol messze, de én mégis ide tartozom, ellenben a Lányom elvágyik, s Kanadában folytatja egyetemi tanulmányait. Még két esztendő a diplomáig és a doktorátusig... Egy örökkévalóság... Remélem, mi itt ebben a kis országban azért mindenféle belső bajok, az egészségügyi-és a nyugdíjrendszer összeomlása nélkül szélsőségektől mentesen tudjuk visszavárni, hogy legyen miért hazajönnie!