A lehetetlent megpróbálni...

Szóval, az úgy volt, hogy tegnap elindultunk kertművelni...

Jó idő vala, meg a kedvünk is: "Sej, haj, szép az élet..."

No, nem egészen így, amikor mégis úgy döntöttem, hogy én azért is leszedem...

Mármint a tapétákat a falakról.

A ház.

Tudni kell róla, hogy az eleje olyan 180 éves, de alsó hangon is annyi...

Én bele sem szerettem, de megvettem.

Még 10 éve.

Milyen megfontolásból?

Anyagiból.

No, a másik fele 2005-ben épült, miként a kerítés fele is akkor húzódott fel...

Meg a csatorna, a gáz, a fürdőszoba, a Zsófia szoba és ecetera...

Máris ráköltöttem két és fél milliót...

Még akkor rögvest...

És magad Uram, ha szolgád nincs...

Sajnos, tegnap olyan fáradt voltam  hogy simán kitöröltem a fényképezőgépemből az összes fotót, noha este elmentünk sétálni is az oly hőn szeretett tavamhoz, láttunk két hatalmas újfulladit, mármint kutyából, meg egy épülő stadiont, s éreztük, hogyan bűzlik a leeresztett csónakázótó vize, mert a lelátó része ugyan nem lesz, de parkolni a szurkolóknak valahol csak kell, ha mélyen, akkor akkor lent, ezt nevezik mifelénk mélygarázsnak... És kellenek természetesen bevásárlóközpontok is, hogy a mindennapi betevőt meg tudják vásárolni a rajongók, mert anélkül a meccs sem a régi...

A fagylalt grammjára nem emlékszem, de az m betűvel kezdődő zöld-fehérnek semmi íze sem volt az árával ellentétben, no meg a felszolgáló kislányok lajhárlassúságával exponencionálisan csökkenő mértékben - mínusz köbgyök, de ne menjünk ennyire előre...

Tegnap 55 négyzetméternyi épület összes tapétáját szedtem le egymagam, mert Istváné a kert, az enyém a belső felújítás...

Ezt megelőzően a múlt héten az egyik szomszédnak adományoztuk azt ott lévő bőrfotelt, csak vigye, mert mi mozdítani sem bírtuk, s az egyik kanapét, két hangfalat meg a HIFI-t, csak legyen már egy kevés helyünk is...

A Vatera nevű helyen 1 Ft-ért eladtunk két TV-t, az egyik működik is, színes és Samsung még a távirányítója is megvan...

És elvateráztuk a villanytűzhelyet, az  automata mosógépet, a rendes mosógépet, a centrifugát, meg a fene sem tudja, hogy mit még...

Ja, hogy magyarkodjunk is vala, egy teljes Koppány garnitúrát: egy kanapé, két fotel, egy kárpitozott asztallal...

Mindezt természetesen újabb egy, azaz egy forintért...

Volt két hatalmas diófaszekrény is, ami nekem nagyon útban vala, no ezeket a szomszéd oly szakszerűen szétverte tűzifának, hogy öröm volt nézni!

Aztán kaptunk egy-egy kávét...

Nem kávézunk amúgy...

És van ugyan egy cserépkályhánk is, de a tűzifa a szomszédé lett, csak vigye már azokat a szekrényeket, mert nem férünk...

És ekkor következett a villanycsapás-effektus, amúgy toronynak nevezik, s Luthernél beszélnek róla, de komolyan...

Kevésbé komolyan bontom a falat, mert néhol az is jött ám, s látom, hogy egy fekete, egy kék, egy piros...

Na, basszus!

A konnektor felől jött ám!

Ordítok, hogy István!

És szegény veri...

Áramtalanítás után a falat, mert ez a része tégla...

Cső sehol.

Tehát, csak ennyire vágtak át, mikor építkeztünk vala nyolc éve...

És csibedrótok, hatalmas vasdarabok amúgy földelésként...

És nem is megyek ma sehova sem, mert a kezeim tiszta vízhólyagosak...

István bírná...

Én meg nőből vagyok, vagy mi a nyavalya... Vénasszonyból...

És elegem, volt abból, hogy van egy házunk, amiben semmi sem az, aminek látszik...