„Isten az egyetlen szeretett
lény, aki előtt teljesen, nyomorultul önmagunk lehetünk, és akivel szemben a
szeretetnek soha, a legkisebb mértékben sem volt szüksége hazugságra.”
(Gustave Thibon: Jákob
lajtorjája)
„Van egy kapocs ég és föld
között… ha ezt a kapcsot megtalálod, minden értelmessé válik, még a halál is.
Ha viszont nem leled meg, minden értelmét veszti, az élet is.”
(The Other Side of Heaven)
„Uram, nem csodákért és látomásokért
fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések
művészetére!
Tégy leleményessé és
ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében
rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes
időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a
dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú
fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a
fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de
értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és
magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv
hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan
felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek,
visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén
növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő
pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság
kimondásához!
Az igazságot az ember nem
magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen
úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak
várni!
Te tudod, hogy milyen nagy
szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb,
legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára
méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát
ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen -
szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet
elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit
kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések
művészetére!"
(Antoine de Saint-Exupery:
Fohász)
„Tudod-e, hogy amikor boldog
vagy,
Egy boldogságsugarat küldesz
a földre?
Tudod-e, hogy amikor boldog
vagy,
A körülötted élők is boldogok
lesznek?
Tudod-e, hogy kis
csillagszikraként azért jöttél
A földre, hogy megtanulj
világítani?
És amikor már fénylő
színekben pompázol,
Világítani tanítod a
többieket?
Tudod-e, amikor boldog vagy,
a Te fény-
Sugarad egyesül a sok parányi
boldogságváró fénnyel?
És a kettőből, a százból, az
ezerből ismét
Egyetlen öröm lesz - pontosan
úgy, mint szétválásuk előtt.
Tudod-e, hogy fényed a
Mindenség fényében
Tündököl minden pillanatban?
És mindenkinek jut:
A Te hatalmas fénylő erődből
- minek neve boldogság,
A Te hatalmas sugárzó szemed
pillantásából
- minek neve szeretet,
A Te jóságos ajkad szavaiból
- minek neve
megértés,
A Te kezed mindent egybefonó
öleléséből -
Minek neve a Lélek teremtő
fénye.
Légy boldog, és szerető
ember!”
(Angelisz Irini: Fénytenger)
„Egy lélek állt az Isten
közelében,
S az örök napsugárban
reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már
a föld,
És keserűn kelt ajkán a „miért”,
Mikor az Isten intett neki:
"Készülj!
Valaki ott lenn meg akar
születni,
Neked szőtték e színes
porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell
szállanod,
Öröktől fogva te vagy
kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát
a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg
kell lenni!"
S szólt a lélek: "Én nem
akarok menni!
Én boldog vagyok Veled,
Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből
kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell
szállanom,
S elhagynom búsan és
reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell
szállanom,
S felöltenem a gyötrő
Nessus-inget,
A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány
rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek
vére,
S láng, mely üveg alól is
égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz
engemet
Kehelybe, amely
megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó
cserép?!"
És szólt az Isten szigorún:
"Elég!
A törvény ellen nincsen
lázadás!
Ha milliók mentek
panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban
repülni,
S jobban becsülni meg az örök
fészket!"
S az Ige alatt meggörnyedt a
lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult:
"Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna
még;
Egy angyalt, testvér-lelket
hagytam itt,
Szerettük egymást
véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a
mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni
odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak
mint egy álmot.”
S felelt az Úr:
„Menj és keresd! Lehet, hogy
megtalálod.”
(Reményik Sándor: Egy lélek
állt...)
1. Ha embereknek vagy
angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná
lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is
mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van
is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen
én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind
felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem,
semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő,
kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül,
nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de
együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent
hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem
fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek,
megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van
bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség,
a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy
szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint
gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő
dolgokat.
12. Mert most tükör által
homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az
ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a
hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet."
(Pál Apostolnak a
Korinthusbeliekhez írt Első Levele 13)
A hitről
Professzor: - Hiszel Istenben?
Diák: - Teljes mértékben,
uram.
Professzor: - Jó-e Isten?
Diák: - Természetesen.
Professzor: - Mindenható-e Isten?
Diák: - Igen.
Professzor: - A bátyám rákban
halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg.
Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem
tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten ? Hmm ?
Diák: (A diák hallgat.)
Professzor: - Erre nem tudsz
választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten ?
Diák: - Igen.
Professzor: - Jó-e Sátán ?
Diák: - Nem.
Professzor: - Honnan
származik a Sátán ?
Diák: - Istentől?
Professzor: - Így van. Mondd
meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban ?
Diák: - Igen.
Professzor: - A bűn mindenhol
jelen van, nemde ?
Diák: - Igen.
Professzor: - És Isten
teremtett mindent. Így van?
Diák: Igen.
Professzor: - Tehát ki
teremtette a bűnt?
Diák: (A diák nem válaszol.)
Professzor: - Vannak-e betegségek?
Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a
világban, ugye?
Diák:- Igen, uram.
Professzor: - Tehát, ki
teremtette mindezeket?
Diák: (A diák nem felel.)
Professzor:- A tudomány
állítása szerint 5 érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat
magunk körül. Mondd meg nekem, fiam: láttad-e már valaha Istent?
Diák: - Nem, uram.
Professzor: - Mondd meg
nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: - Nem, uram.
Professzor: Érezted-e már
valaha a te Istenedet. megízlelted-e a te Istenedet. vagy érezted-e már a te
Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod
Istenről?
Diák: - Nem, uram, attól
tartok nem.
Professzor: - És mégis hiszel
benne?
Diák: - Igen.
Professzor: - A tapasztalati,
igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te
ISTENED nem létezik. Na, erre mit mondasz, fiam?
Diák: - Semmit. Nekem csak a
hitem van.
Professzor: - Igen, a hit.
Pontosan ezzel van problémája a tudománynak!
Diák: - Professzor, létezik-e
a hő?
Professzor: - Igen.
Diák:- És létezik-e a hideg?
Professzor: - Igen.
Diák: - Nem, uram. Nem
létezik.
(Az események ezen
fordulatára az előadóterem elcsendesedik.)
Diák: - Uram, lehet sok hőnk,
még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük.
Lehet fehér hőnk, kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit
hidegnek hívnak. 458 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot
jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő
nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő:
energia. A hideg nem az ellentéte a hőnek, uram, hanem a hiánya.
( Az előadóteremben ekkor már
egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.)
Diák: - És mi van a
sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Professzor: - Igen. Hogyan
beszélhetnénk AZ éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: - Ismét téved, uram. A
sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy
erejű fényünk, villanó fényünk. De ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi! S
azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha
létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?
Professzor: - Tehát, mire
akarsz rámutatni mindezzel, fiatalember?
Diák: - Uram, azt akarom
ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Professzor: - Hibás? Meg
tudod magyarázni, miért?
Diák: - Uram, ön a
kettősségek talaján mozog. Azzal érvel: hogy van az élet, utána pedig a halál;
van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek
tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud
megmagyarázni. Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta
egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket megértette volna. Ha a
halált az élet ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a
tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet
ellentéte: csak annak hiánya.
Diák: Most mondja meg nekem,
professzor: azt tanítja a diákjainak, hogy majmoktól származnak?
Professzor: - Ha a
természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen: igen.
Diák: - Látta-e már valaha az
evolúciót a saját szemével, uram?
(A professzor mosolyogva
megrázza a fejét, kezdi látni, mi lesz a vita kimenetele.)
Diák: Mivel eddig még senki
sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani,
hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy ön a saját
véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?
(Nagy zajongás támad az
osztályban.)
Diák: - Van-e valaki az
osztályban, aki látta már valaha a professzor agyát ?
(Az osztály nevetésben tör
ki.)
Diák: - Van-e itt valaki, aki
hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát?...
Úgy tűnik, senki nem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható
bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek
nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnánk így
bármilyen hitelt az előadásainak?
(A teremben síri csend. A
professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.)
Professzor: - Azt hiszem, hit
alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: - Erről van szó, uram!
Ember és Isten között a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és
éltetője.
A diák... Albert Einstein
volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése