Legínyek es hajadönfőtt lyányok

Az embör égy idő után a jóbul is megúnja a sokat. Sok az, ki nem tud hova lönni dicsőségében. Az ilyen hosszú telekben e veszedelmes időt nem es tudjuk mivöl tőteni. Amíg cúkar van és bor a házban, adomány az, jöhet a lakoma és a fársáng es. Be szerettem valaha a pampuskát, sose vót tűle csömöröm. Új hód idöjén lakodalomba is híttak. Ha kedvem adta elmék vala, még vendígöt is hoztam. Istenösen éltünk. Rígi, letűnt világ vót a'. A dikón papóm lehevörödött ebíd után, s mi nagy csöndben néztük lisztös bajszát, s a' álomtúl kisimult orcáját. A petróleumot se' gyújtottuk mög. Az ablakban mán nyújtóztak a muskátlik, a ház előtt mög jácintok sokasága veteködött égymással, melyiknek a hagymája termíkönyebb. Níha purgyé módra möghempörögtünk az árokban, s visongásunkra mégis fölébredt áldásos égi embör nagyapónk. Kapcát tekert a lábai köré, arra mög fölrántotta táncos csizmáját, s izibön utánunk eredt. Szerencsénkre az erösz alatt mán gyüleköztek a fecskemadarak, s azok szípsígin mindég elámúlt. Majd csörrent a kút lánca, s tudtuk, itatja az aprójószágot, nem vót mán min aggódni. A pitvorba osztán a sárkaparónál elidőzött míg, de nojsz rísön is vótunk, s bemásztunk az ablokokon egyenöst a sutba. Jó meleg vót a' míg ekkortájt es. Tán igaz se' vót! Pirulásainkban gyönyörködtek a legínyek, s gyüttek is a templomba fölöttünk szemlét tartani, termetünket, arczainkot bírálgotni.
Szemírmötesen pirultunk es, de fíltünk es a szent arczoktúl, mert mégis középütt vót a Megváltó, ki Jeruzsálömben kiűzte a kufárokat, es elhajtja Szönt hajlika elül azokot, akik azír mennök oda, hogy megcsókolván a körösztöt vétköiktűl meneküljenek. A napok sorröndje aszt kévánta, hogy mindég érözzük Isten közellétit a Mária Lyányokban es az Úr Katonáiban es egybűl.

(Vegyített tájszólással, ahogyan hajdanán hallottam vala ízes beszédeit a körülöttem élőknek...)

M. Fehérvári Judit