Ha két otthonod van...

néha mégis eltöpreng azon, mitől is tiéd a saját "kuckód"... Nos, ma én is ezt tettem... Ha a saját blogomban járok, otthon vagyok, nem úgy, mintha Másoknak segítek ebben abban, s belekontárkodok a sablonjukba vagy  más oldalakról viszek át bizonyos bejegyzéseket... Ez mindig bizonyos feszültséggel és stresszel tölt el, mert mi lesz, ha... Ha elszúrok ezt azt, ha netalán teljesen eltüntetem azt, amiben a Másik Lelke dobog?!
Ma, mikor hazajöttem, azonnal olyan karácsonyi hangulatom lett... Nálunk ez többek között éppen ilyen:  https://plus.google.com/u/0/photos/103157916826546648030/albums/5683703084139374561, s illatos, varázsos, cirógató, melegséges, azaz a teljesség.
És elgondolkodtam azon, hogy a saját kezeim munkáját a falakon, a színeket, a fél évtizedes gyűjtögetéseim és hülyeségeim eredményeit nem más, mint a saját otthonom és talán egyes-egyedül én toleráljuk (Így együttesen, s nem másként.)...
Ma értettem meg azt is, mennyire fontos az, hogy az ember otthon legyen ebben a világban, s miért is fakadt ki a Lányom, midőn Pestre költözése után teljesen kicseréltem a szobája minden egyes bútorzatát, de még a falak és a padló burkolatának anyagait is megváltoztattam...
Szóval, otthon... Nem tudom, Ki, hogyan gondolkodik erről a fogalomról, de úgy hiszem, ott, azon másik helyen nagyon sokat kell még törődnöm a falakkal és mindennel, hogy megértsem a Lelküket és együtt rezdüljek velük!