„Tegyük fel, az a problémánk, hogy rettentően szorongunk. Jelenítsük meg magunk előtt ezt a szorongást! Képzeljük el: ha megjelenne, milyen színe volna? Milyen alakja volna? Mekkora volna? A vizuális csatornán mindezt jól ki tudjuk fejezni. Mondjuk, elképzelem, hogy a szorongásom egy nagy, behemót alak, hatalmas, fekete köpenyben. A hangja milyen? Borzalmas, olyan, mintha valakit kerékbe törnének. A szorongásomat tehát minden érzékszervi csatornára átteszem, képileg, hangban, mozgásban, illatban, ízben, tapintásban megjelenítem, ahogyan azt az álom is teszi, a maga - a racionális gondolkodás számára érthetetlen - nyelvén. Mire jó ez? Arra, hogy a képi áttétellel jelentős mértékben tehermentesíteni tudjuk a szervezetet a bennünk rekedt feszültségektől. Sokunknak vannak például visszatérő sorozatálmai – ilyenkor egy megrekedt, súlyosabb traumatikus feszültséggel birkózik az érzelmi agyunk, újra és újra megpróbálva azt az álom szintjére felhozni, képileg megjeleníteni. Egy visszatérő rossz álom ezért nyomjelző, Ariadné fonala a labirintusban.”
(Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak?)
Mindenféle, amit a világból éppen akkor tapasztalok meg, amikor megszületik egy blog. Valahol így van ez rendjén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése