Miért hisszük azt, hogy sosem szabad megállni?

Mintha csak tilos dolgot tennénk, néha úgy szegülünk szembe szervezetünk pihenésigényeivel és csak megyünk, csak küzdünk, csak haladunk, mintha éppen le akarnánk maradni valamiről, pedig nincs és nem is lehet fontosabb annál, hogy saját magunk bőrében saját magunkat érezzük a legfontosabbnak és nem csupán mentálisan, hanem fizikailag is. Néha  ezt az ősi vágyunkat pedig csak úgy tudjuk megélni, ha kikapcsoljuk azt a bizonyos mobiltelefont -és netet, ha csak úgy sodródva a végtelen világegyetemmel, egyszerűen csak szemlélődünk benne, hogy valóban megérezhessük, nem kell megfeszülnünk, mint az órarugóknak, s nem kell mindig mindenütt jelen lenni, de, ha már valahol ott vagyunk, akkor a szépség és a nyugalom legyen az, ami befedi lelkünket, s ne az örök stressz...