Mostanában ritkábban járok erre

Szinte képtelenségnek tűnik, de sajnos, nem elég a nap huszonnégy órája, s, ha időben nem figyelek magamra, furcsán fulladozok és botladozok abban a világban, amely már nem az enyém, mert nem rólam szól. Sokat segítek manapság másoknak, de nem hiszem mégsem, hogy jól van ez így, mert éppen magamra nem jut időm. Van, amikor eszembe jutnak ugyan a blogjaim és bejegyzéseim, máskor azonban még ennyi sem. Mintha csak kiszaladt volna alólam a Föld, s elveszítvén gömbölyűségét egy nagy lapos semmibe vezetne az utam. Mostanában sok az ellenségem is, noha én senkinek sem adtam okot arra, hogy haragudjon rám, csupán lett egy irodalmi portálom, ahol egészen bizonyosan nem tudom kezelni az emberek sokféleségét... Ami még jobban elkeserít és elképeszt, az a mindent átható politika. Csak... Érdemes-e olyan eszméken vitatkoznunk, vagy vita és bármilyen reagálás nélkül kizárnunk a másikat, s annak összes barátját is, a halk és csöndest éppen úgy, mint a harsány törekvő hőzöngőt valahonnan, mert valamikor valahol valaki ránk sütött egy olyan bélyeget, amely soha nem volt a miénk?! Minek a hozadéka ez? Manapság mindent lehet? Akkor ez a kor is éppen olyan, mint azok a történelmi rendszerek, amelyekben megszakad a polémiára való hajlam. S mi lett a vége? Ember embernek a farkasává, ellenségévé vált... És népirtások és sorolhatnám... Akárhogyan is, de oka van annak, hogy ide jutottunk, csak a hibáinkat talán magunknak és magunkban kellene először feltárni ahhoz, hogy dűlőre tudjunk jutni Másokkal is. Mit nyerhetünk? Talán egy minőségibb életet... S mit veszthetünk? Mindazt, ami mélyen a lelkünk mélyén emberi... Lehet, nincs igazam, de én így hiszem. Judit, aki most az oximoron blogból írt ide, ami nem véletlen...