Eleinte tetszett a Google+, aztán már nagyon nem. Csak jöttek az emailek és a hozzászólások, s mire észrevettem, már egy másik közösségi oldal tagjává avanzsálódtam. Persze, nem muszáj reagálni, de, hogy hagyjam ott azokat, akiket máshol nem találok meg? A tépelődéseimnek hamarosan véget vetek, mert ugyan soha nem voltam üldözési mániás, de lassan azt veszem észre, hogy egyre több helyen jelenik meg a nevem a Google-ben. Persze, ha exhibicionista volnék, még tetszene is a dolog, de valahogyan azóta nem, mióta a Facebook kijelzi, hogy ki mivel játszik éppen, s, ha ezt az információt oly módon kapom, hogy éppen a mellettem lévő szobában alszik, akiről ott és akkor szó van, az már gyanús. Ráadásul mi aztán nem játszunk semmivel sem! Nem is értem igazán, hogyan is hagytuk ennyire behálózni magunkat, mert mi is szükséges ehhez? Első sorban sok-sok idő, mármint olyan, amit el lehet pazarolni, noha csak egyetlen életünk van. Másod sorban valamiféle olyan hiány, amelyet az internet világában szeretnénk pótolni, s , amely önmegerősítést, pozitív személyiségképet indukálhat akkor is, ha éppen padlón vagyunk. És nem fognám az évszakokra, pontosabban a hideg télre ezen pótcselekvéseink sorozatát, mert szerintem ennek ehhez semmi köze sincsen.
Kaptam ma egy vicces egészséges életmódról szóló továbbított üzenetet. Mégis elgondolkodtam a tartalmán, mert vacsoráztam már a gép előtt, égettem oda süteményt a gép elöl és nem mentem sétálni a gép mellől, s itthon egyre gyakrabban állítanak innen fel arra hivatkozva, hogy akkor ki is és mi is a fontosabb?!
Mindenféle, amit a világból éppen akkor tapasztalok meg, amikor megszületik egy blog. Valahol így van ez rendjén...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése