Karácsonyi legenda

Neszező csöndben, hulló fehér hóban
dagad a Lélek.
Szívörömmé lészen suhanó ködben,
tisztuló tavaknak
pőre jégtestében, csillagos éjben
Szenteste fényben.
Örök káprázat ez, valami furcsa játék
a sötétben.
Az ünnep hite, íze, zamata egyre
növekszik bennem.


Tétova vagyok, hiába bódít ezernyi
édes illat
egyre csak várok a végtelenben, hol
fénykupolák alatt
nő és duzzad, érik karácsonyi szerelmem,
magához vonz,
s vagyok alkonyi lámpás ezüstös márványa, fenyőrügyfakadásnak
harangos zúgása
kétezer év szótlan várakozása, e világnak bennem is él
ezernyi áldása.

M. Fehérvári Judit