2011. december 25., vasárnap

A blogokról és az ünnepről

Hogy végül kinek, kiknek szolgál tanulságul egy blog, azt sohasem tudhatjuk, hiszen egy dologban minden ember hasonló: szeretetre, megértésre vágyik és kétségek gyötrik.
Ma egy családi összejövetel kellős közepén kérdezték meg tőlem, miért van ennyi blogom.
A válaszom lehet, nem volt egyszerű, mert újabban körmondatokban beszélek. A barokk kor írója direkt tirádákat gyártott, én meg valami miatt úgy alakultam, hogy elkezdek valamit mondani, s győzze csak kivárni, akinek éppen szól. Néha magam is elfelejtem, mit is akartam közölni. Nem az öregség és a szenilitás velejárója ez, hanem igyekeznék egyértelmű lenni, így aztán sokértelművé válok még metaforák nélkül is. Néha harsány hahota a vége egy-egy ilyen megnyilvánulásomnak. Írásban azonban próbáltam tisztulni ebben az adventi időszakban, s ennek az eredménye az a blog, amit végül megmutatok annak, akit érdekel. Mert sokféle és tarka mindenféle járt a fejemben, míg karácsonyra vártam, sőt nem is arra, hanem a csodájára:

http://masvilag-oximoron.blogspot.com

8 megjegyzés:

  1. Egy Radnóti idézet jutott eszembe: " mert annyit érek én, amennyit ér a szó". Szavak! Egyetlen szó és mindent jelent, például szeretet, vagy a békesség!

    Szeresd a vihart drága Barátnőm és tűrd félelem nélkül! Szeretettel: Saci

    VálaszTörlés
  2. Tétova óda... Oximoron a címe... Puszillak Saci!

    VálaszTörlés
  3. A szeretet nem indukálhat viharokat. Év végén azért el kell gondolkodnunk azon is, Kiket hagytunk ott az Úton, s nem feledni Őket, főleg, ha szeretetteljes kapcsolatban voltunk, vagyunk egymással. Ez nem a vihar, hanem éppen ellenkezőleg, a békesség. Én ezt hiszem!

    VálaszTörlés
  4. Különben ez volt Radnóti ars poeticája, s úgy folytatódik, hogy versemben... És szeretlek Benneteket! A szeretet pedig soha nem lehet versengés tárgya...

    VálaszTörlés
  5. A szeretet nem indukálhat viharokat, nagyon így van, ami azt indukál, az valami más. Felhoztad a békességet, én magam is meglepődtem, amikor ezt megtaláltam:
    http://terez-imacsoport.blogspot.com/2011/12/mi-bekesseg.html

    VálaszTörlés
  6. És el is küldted nekem is levélben! Nagyon nehéz elérni azt az állapotot, csak törekedni lehet rá, miként Mammka is írta! :-)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon emberközeli világodba engedsz betekinteni Más-világodban. Szívesen időztem benne! Tetszik!
    Puszi.

    Az előző hsz-t helyesírási hiba miatt.. :( töröltem..

    VálaszTörlés