A barátságról…
Azt mondja, barátod... S mert ember, szavakba képes formálni mindazt, amit a szobrász a kőbe vagy fába vés, a költő leír, a zeneszerző magában a partitúrában dúdolja hangtalan - miközben fejében már villámokat szórnak az égdörgések -, a rendező már a stáblistánál jár, az építész pedig templomokba zár, akár Csarodán a stáció állomásait az üvegekben megtestesítő Krisztus, a napokkal együtt feltámadó.
Azt is elhinti - akár egy impresszionista kép színeivel játszva a nap minden fényragyogásánál - , hogy számíthatsz rá, mert ő a barátod. Közhelyekkel. S Te - Minő balgaság! - hinni akarsz Neki, pedig hányszor hagyott már egyedül a bajban! De , mert emberből vagy teljességgel, a Mindenségből vétetett szívvel, hagyod dobogni azt ugyanúgy tovább, mert a jó szónál is jobban kell a barát. Hisz ismer! Tudja, ki vagy, miért jöttél játszani e Földre; mire vagy érzékeny, mit szeretnél életeddel szolgálni. S mert barát, nem a munkahelyi és családi gondjaid akasztod rá, hanem a legfontosabbat, a legszentebbet, amid csak van: a lelked.
Szép kis csapdát készítettél magadnak barátom! - mondhatnám magamnak, mert mertél hinni abban, hogy létezik barátság. Friss és önzetlen, akár a tavaszi rügyfakadás, esztendőkre szóló, az élet hordalékait is elviselni akaró, mosolyt fakasztó forrássá nemesedő, eliziumi kapocs.
Azt mondom, barátom... Mondd, mit kérsz: jó szót, pénzt, anyagi javakat, közös sétákat, mozit, színházat, az időmet? Igen, én itt vagyok. Tudod, a barátság több a szerelemnél, s nemesebb a huszonnégy karátnál, így nem veheted meg! De ha értelmemmel nem is tudom felfogni, bensőmben már eldőlt, hogy Hozzád tartozom. Igen, Utánad viszem a kórházba a meg sem vásárolt papucsod, s kölcsönadom a kocsim, a kertem, az életem. Ez utóbbi nem kell?! Nézz már körül, s vedd észre, a részeim adtam az előbb Neked!
Sok vagyok Neked?! Nem én kértelek, hogy mellém szegődj, de elmehetsz bármikor, mert akkor legalább bizonyossá válik, ami soha nem is létezett: nem voltunk egymás életének részesei, nem voltál igazán tanúja annak a csaknem kilenc esztendőnek, amelyet Melletted éltem le.
Nem, nem csalódtam igazán... Már nincs miért: „ kizökkent az idő”. Tudod Te egyáltalán, hogy ezt Hamlet mondta ama nagyszerű drámában, vagy csak a könyveid gyűjtöd, hogy egyszer megmutathasd a világnak, ki is vagy! Mégis anyagias lennél?! Tudtam. A barátok nem szoktak feltételeket szabni segítségükért, s nem szokták letagadni a másikat sem, s épp azért, mert csak barátok. Mindenek egymásnak, de nem egy pár. Tudod kedves X! Talán nem kellett volna négy éven át együtt élnünk, mint férfi és nő, s tudod nem lett volna szabad azután sem hinnem Neked!
Szegény Hamlet arra született, hogy „helyre tolja az időt”! Te pedig arcod fagyossága mögött ne dédelgesd azt az álmod, amelyet én már régen nem Veled álmodok!
Te biztos vagy benne, hogy Téged senki sem ért meg, de te arra születtél, hogy Mindenkit megérts! Hidd el, eljön majd az óra, amikor Te is megítéltetsz! Minden egyes szavadért, ígéretedért, az elhallgatottakért éppúgy, mint a hangosan kimondottakért; a mámorosakért, s a józanokért egyaránt.
Mert tudod, Te is Borges szavaival élve „mindenki vagy, és mint én, senki sem”! A buta bestiát, a gőgöt öld meg Magadban, szelídítsd szentté kimondott szavaid, merj álmodni csodásakat, ne rontsd tovább sem Önmagad, sem Mások életét, s merj bízni, mert ezen a bolygón ez az egyetlen kincsünk: a hitünk. Nem kell több embert Magadban hordanod temetetlenül! Élj, szárnyalj, s vedd észre a felhők tengernyi alakzata mögül újra és újra Rád csodálkozó és ragyogó Napot!
S mert Barátom vagy, hiszem és tudom, mindezekre képes vagy Egyedül, narkotikumok nélkül is!
M. Fehérvári Judit
Childhood
Soha nem szerettem Michael Jacksont! Talán túl sok botrány, sztárallűr kapcsolódott a nevéhez, de ma mégis lesújtott, hogy elment. Talán azért, mert mi halandók, nem tudhatjuk, mikor ketyeg le a mi óránk is ezen a bolygón, s milyen lesz az odaát. Van egy kedvenc filmem: A csodás álmok jönnek. Nem annyira ismert, de igézően gyönyörűen mesél a szeretetről, az emberi lélekről, az életről, annak fenséges voltáról. Erre nem képes sem az egészségügy, sem a család, mert az archaikus formák szinte végérvényesen felbomlani látszanak. Fogyasztói társadalom vagyunk, s a reklámok bűvöletében élünk. Így most ez a gazdasági válság talán pozitívan is kicsenghet: összehozhat lelket a lélekkel, becsületest a robotemberré deglarálódott állását, egzisztenciáját féltő, gondolataiban klónozott humaniddal. S mindez miért éppen Michael Jackson révén jutott eszembe? Mert ma valahogyan egy felsőbb akarat arra hívott el, hogy a Viva TV-n ragadjak, ahova csak véletlenül " tekintettem be", de éppen három napja engedtek ki a kórházból, s most pihennem kellene - Nem igazán sikerül, mert muszáj volt sárgabarack lekvárt főznöm, s még fontosabb elrobognom a város másik oldalára egy laborleletért! A magyar egészségügyet, s nem engem minősít ez a dolog sem! - , de mindig fontosabb és nagyobb röptű dolgok történnek - tehát a pihenés ráér -. S ekkor megláttam ezt a klippet, a Childhood nevűt. Nem tudom, miről szól, azt sem, hogy egy film betétdala lehet-e - ha valaki ismeri, segítsen - , de metamorfózisokat indított el bennem. Tisztán lepergett előttem az előbb említett film összes kockája a Peter Pan nevű mesefilm összes csodájával együtt, s a tiszta ének és a képsorok megindítottak. Ez az ember, ez a Jakó igenis tudott varázsolni, bájolni, ringatni, kékleni - akár a mi Attilánk - , s mennyire kár, hogy a botrányai miatt én sem, mint sokan mások, eddig még csak rápillantani sem tudtam egyetlen klippjére sem, nemhogy hallgattam volna! Persze tudom, hogy a rendező, az operatőr, a stylistok és még mennyi ember munkája fekszik egy néhány perces csodában, de ez az: Maradandó! Isten Veled Jakó!
M. Fehérvári Judit
A színekről
Jó megpihenni, s hallgatagon látni lelkünk mély vágyait!
Még gyönyörűbb mélységéből felbugyogni hagyni a zenét , a fenséget, s azokat a közös archeoemlékeket felidézni, amelyek deja vu képeikkel borzongatják zsigereink.
Egyszer talán madarak voltunk mi is, míg a Földre nem küdtek bennünket beteljesíteni Sorsunk.
Nem ismertük a színek dalait, s valahogyan ekkor mégis megérintett egy virág, s kitárultak az Egek is.
Tündöklő kékségbe burkolták szívünk, ha boldogok voltunk, s velünk együtt inogtak, ha sólyomröpteink útját elvágták előlünk mások.
Álltunk hidakon, tudtuk, hogy az élet sem más csak egy szivárvány övezte darabja a Mindenségnek, amely valahova vezet, de már mi akartuk eldönteni a hogyanokat, s miérteket.
Rózsakapun át távoztunk harmatkönnyekkel öntözve bolygónkat, éppen úgy, mint ahogyan ezt eleve elrendelték érkezésünkkor az Istenek!
Ez és millió más is megérintett, míg ezt a boldogságos csodát láthattam!
M. Fehérvári Judit
Philadelphia
Anno beépítettem a profilomba a Philadelphia film leghíresebb betétdalát Bruce Spingsteen előadásában.
Sokan kérdezik, miért.
Számomra nem a film a fontos, noha Tom Hanks és Denzel Washington kimagasló teljesítménye az én lelkem sem hagyta érintetlenül.
Számomra még a film témája is érdektelen maradt, mert kívül állóként nem tudom magam hasonló helyzetekbe képzelni, a szeretet őszintesége azonban mégis mélyen érintett a filmvásznon kívül is.
Ez a videó, nem a szokványos helyeken megjelenő hivatalos változat / inda vagy media /, hanem a kameraállásokon látszik, hogy valaki őszintén, szívből készítette saját városáról e képkockákat minden történelemimádatát alázattal beleadva a létrejött kompozícióba.
S nekem a testvéri szeretet / Ezt jelenti a városnév./, a függetlenségi nyilatkozat, az alkotmány, a Rodin Múzeum, s mindaz a gyötrelem jutnak eszembe e képkockákról, amelyet Rákóczi nótánk oly gyönyörűen fogalmazott meg:
Jaj, régi szép magyar nép!
Az ellenség téged mikép
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod,
Romlandó cserép.
Mint egy kedves eleven kép,
Voltál olyan szép,
Magyar nép!
De a Sasnak körme között
Fonnyadsz mint a lép.
Szegény magyar nép,
Mikor lész már ép?
Megromlottál, mint cserép.
Jaj, hát szegény magyar nemzet
Jóra mikor lép?
Jaj, Rákóczi, Bercsényi
Magyarok híres vezéri,
Bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Vitéz vezéri,
Nemzetünknek hírszerzői,
Fényes csillagi,
Ocskai?
Az ellenség mindenfelől
Őket emíszti,
Űzi, kergeti,
Búval epeszti.
Közinkbe sem ereszti.
Jaj, hát szegény nemzetünket
Miképp mellyeszti!
Jaj, országunk, jószágunk,
De főképpen mi magunk
Mint nyavalygunk;
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk.
Jaj, naponként mind elfogyunk,
Jót ne is várjunk,
Kívánjunk,
Mert hatalmas, diadalmas
Nemzet van rajtunk.
Jaj, meg kell halnunk,
Meg nem maradunk,
Nagy ellenség közt vagyunk,
Bizony méltán ezek miatt
Kesergünk, sírunk.
Országunknak, magunknak,
Jaj minden maradékinknak!
Mindazoknak,
Kik e földön nagy ínségben
Így nyomorkodnak.
Özvegyek panaszolkodnak,
Árvák zokognak;
Magoknak
Siralommal ártatlanok
Halált okoznak,
Úgy siránkoznak
És fohászkodnak.
Bánatjok nem apadnak,
Mert hazánkbul az ínségek
El nem távoznak.
Tenger rajtunk a fegyver,
Mert a német rajtunk hever,
S igen ver.
Mutogatja magát mint egy
Híres gavallér,
Nemzetünket hajtó pillér.
Nem szán, mint hóhér.
Akit ér,
Addig veri, meddig neki
Mindent nem ígér.
Látod mely kövér,
Bőrében sem fér,
De mégis mind többet kér,
Alig vagyon országunkban
Miatta kenyér.
Nézz reánk, Úr, a mennybül!
Ments meg, kérünk, minket ily csúf
Ellenségtül,
Ki a híres magyaroknak
Vérébül épül.
Ne hagyd ily dühös ínségtül
Rút ellenségtül,
Némettül
Gyaláztatni, mocskoltatni
Az írigyektül.
Ily dölyfös néptül,
Kínzó eszköztül,
Megfosztatni nevétül,
Mindenkoron győzedelmes
Dicsőségétül!
Csak ott a keleti parton már 1775-től sikerült mindaz, ami nekünk jóval később.
Imádom a magyarságom, de szeretem a világpolgárság eszméjét is, a kozmopolitizmust.
Jó nézni Lincoln elnök emlékművét, s mert a teremtett világban minden mindennel összefügg, miért is ne lehetne ez a dal az én történelmi mementóm, adózva az Ősöknek, a szabadságeszméért lángolóknak.
M. Fehérvári Judit
Az elengedésről
Amikor megkaptam ezt az üzenetet, éppen könnyekben áztak a szemeim, mert tudomásul kellett vennem, hogy egyszer végérvényesen lezárul minden.
Ma érdekes vendégeink voltak: egy jogász, egy masszőr, aki keleti harcművészetekkel foglakozik, s egy orvos.
Az élet és a halál kérdéseiről beszélgetve, a jogász volt az, aki megemlítette, hogy egyszer mindenképpen el kell jutnunk Tibetbe, hogy megtaláljuk azt az apró részt, ami által megtudhatjuk, miért is jöttünk játszani erre a Földre.
Meg kell tapasztalnunk azt a csöndet, amely csak a felkelő nap méltóságával világíthatja meg bensőnk.
Ahol eltűnik élet és halál kérdése éppúgy, mint az a tény, milyen anyagi javakkal rendelkezel, van-e állásod, betevő falatod, céljaid, ahol megérintheted a világmindenség misztériumát.
Ahol olyan kérdésekre is választ kapsz, amelyeket azelőtt soha meg nem fogalmaztál volna magadnak.
Ahol azt is megtudod, mennyire hiába valóak a napi ténykedéseink, az örömtelen meg kell tennem pillanatok, s mindaz, amit saját magad kötelességnek érzel.
Gyakorlatilag két napja nem aludtam, nem pihentem, nem foglalkoztam a Világmindenséggel, mert bútorokat tologattam, kábeleket huzigáltam, kifestettem a lakásunk felét / Közben már nem azért fakadtam sírva, hogy sohasem végzek mindezzel, hanem az izzadságtól, meg a festékektől, amelyek egyszerre folytak a szemeimbe/, bevásárolta, főztem, mostam, vasaltam, éjjel 2-kor még porszívóztam, mert holnaptól minden más lesz.
Egyetlen gyermekem a fővárosba költözik, hogy ott folytassa egyetemi tanulmányait.
Végérvényesen felnőtt, s majd haza-haza látogat néha, de már soha nem fog itthon élni!
Nehéz az ilyen pillanatokat feldolgozni, s nehéz bármit is mondani, írni.
Pótcselekvés volt mindezen munka?!
Igen az, hogy még együtt szépítgessük azt a lakást, amely az otthona marad ugyan, de már nem látom Őt naponta.
Persze, hogy kisírtam mindkét szemem, de tudom, a lét dolgairól eddig is megpróbáltam minden olyan dolgot átadni Neki, amit én is fontosnak érzek.
Oly annyira, hogy meg kellett hívnom azokat az embereket ma az otthonunkba, akikkel a világ egyetlen csodájáról, arról a többletről beszélgettünk, amelyről ez a videó is szól.
M. Fehérvári Judit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése