Hosszú volt a hét, de még mindig ugyanannak a hét napnak a hatodik napját írjuk, így elmondhatom, hogy hosszú lesz még ez a hét... Annyi, de annyi minden történt... Nagyon sok helyen jártam, rengeteget, néha erőmön felül is dolgoztam, s mire eljött a hétvége, egyszerűen képtelen vagyok aludni... Bántanak bizonyos dolgok, amelyeket nem tudok szavakba önteni, fájnak bizonyos megjegyzések, és úgy érzem, az idő tovaszalad velem anélkül, hogy a megállókban egy pillanatra leszállni hagyná az emlékeim, s más, sokkal boldogabb örömmorzsákat engedne a száguldó élet szerelvényébe...
Remélem, mire ez a nap is eltelik, azért szívem is felmelegítik a napsugarak, arcom izmait nem csupán a gerincemen is végigfutó apró bénulások és zsibbadások késztetik pihenésre, hanem a nevetés és a séta ... Az az önfeledt, amely mostanában nem teríti rám a gondoskodás palástját, csak a szoba hűs levegője a jussom és néha egy varázslatos szó, egy mondat vagy több is, ami oly jól esik, de az élet mégis ott kint vár, hogy aztán többet adhassak magamból én is...
Csak ma egyedül szeretnék lenni, ma nem vágyom az embereket, ma egyetlen vágyam van: az ezerarcú természet...
Minden szavaddal azonosulok, csak én nem tudom ilyen szépen megfogalmazni....
VálaszTörlésOlyan nyugodt napjaim voltak, erre tegnap beütött a megaláztatás munkahelyi tüskéje....Ez nagyon fáj, szorongatja a sírás a tokomat, le akarom tenni, nem akarom hagyni,hogy ez uralkodjon rajtam és tönkretegyen.....
Most megyek és kiöntöm a szívemet a Mindenhatónak.....
Isten áldjon Téged is!