„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket”

A János evangélista tollából fent maradt mondattal személyesen mi is nap nap után találkozhatunk. Azonban nem olyan könnyű annak tartalmát gyakorolnunk a valós életünkben sem, ha egyszerre beletelik nálunk is ama pohár, s megmondjuk azt, amit talán egy esztendejénél is régebben kellett volna.

Néha nem merünk szembeszállni önmagunkkal sem, ezért elhallgatunk dolgokat, arra hivatkozva, hogy ez a mi igazságunk, s miért bántsunk meg vele Másokat. Csak éppen közben elgurultak a napjaink, fényük veszített pompájából, s könnyeink sem igazgyöngyökké, csupán az Egekről lesírt harmatcseppekké áztatták amúgy is széthulló lelkünket.

Eszembe ötlik egy történet. Ama Édesapáról szól, aki megunta azt, hogy Gyermekének Ő meséljen esténként, ezért beszerezte a legújabb hang-és képhordozókat, s mielőtt a Kicsi elaludt volna, naponta bekapcsolta Őket, sőt a végén már be sem ment a gyerekszobába, mert nem kellett már ahhoz sem, hogy magát a történetet elindítsa . Hogy mi lett Velük? Egy szép napon a Gyermek egy mesekönyvvel bújt az Őt egyedül nevelő Szülő ágyába, akit arra kért, hogy meséljen. A férfi nem értette a dolgot, s megkérdezte Csemetéjét, hogy miért nem jó az, amit eddig hallgatott, nézett, s még azt is elmondta, hogy újakat vásárol, ha már unalmassá váltak a régebbi mesék.

A Kisgyermek válasza csak annyi volt, hogy: „Nem lehet a CD-lejátszók és a számítógépek, monitorok ölébe bújni, nem lehet őket megsimogatni, nem látja a szemüket, s nem hallja a lelkük hangjait.”

Mi vajon mit hallunk meg? Mit látunk meg? Kihez tudunk valójában odasimulni, Kinek a tenyerén tudunk élni? Ha megbántunk valakit, szabaddá tesz-e az ő Igazsága vagy tovább vérzünk, mert most először el mertük mondani a sajátunkat, a valódit?!

„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket”(János 8:32) – mondja Jézus. Próbáljunk Kisgyermekként közelíteni a világhoz, s úgy hiszem, akkor lehet, hogy elveszítjük Azokat, akik nem értettek meg bennünket, de megnyerjük azt, amit eddig soha nem tettünk: a lelki békénk, s ily módon szabadokká válunk mi is. És csak remélhetjük, hogy eljön majd az a nap, amikor Mások is megértik, mit miért és hogyan kell tennünk ahhoz, hogy mi csakis és kizárólag magunknak feleljünk meg, mert bizony a könyvek illata már elfedi a digitális világot, miképpen az eddig a sarokban szundító hintaszék is felébred évtizedes álmaiból, s újra a régiek leszünk, azok, akik többre értékelnek egy beszélgetést és jó kávét annál, amit most a gépek pótolnak.

De ettől még ugyanúgy használjuk majd a technikát, csak másként, nem erőnkön felül, és megmaradnak a Barátaink is, mert Ők is hasonlóképpen vélekednek, s eljön majd az a nap is, amikor Már szét tudjuk választani a pelyvát a polturától, és megbocsát az a Másik Ember is, miképpen mi is eleresztettük lelkünk minden ellenérzését.  

Így találkoznak a Félutak, így lesz a részekből Egész, s úgy hiszem, hogy csakis így talál ránk a Bölcsesség.

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2011-08-27.