A reggel

Oximoron rövid híradása:


Mióta tudom, hogy műteni kell, minden egyes napon úgy ébredek fel, hogy el kellett volna már múlnia a fájdalomnak... És nem... Nap közben tovább sajog, s még hetekig kell várnom arra, hogy valamerre elmozduljanak a dolgok... Az éjjel fél egykor kiültem a konyhába a Nagy egészségkönyvvel, s kutakodtam a miértek után...
Persze, hogy hajnalban úgy ébredtem, mint, akit kifacsartak...
És ráadásul zuhog az eső is...
Így legyen életkedved! Hát! Nem sok jut belőle mára sem, noha egy hete még látszólag semmi bajom sem volt, s énekelve száguldoztam végig a lakás takarításán...
Erre mondták a franciák, hogy "C'est la vie"...
Hol fent, hol lent... Szóval, ahogyan telik az idő, egyre jobban meg kell találnunk a súlypontjainkat azon az életlibikókán! Pedig milyen nehéz dolog ez!


Judit hangulata:





És persze, hogy nem mennek jól a dolgaink... Egy hete nem is beszéltünk egymással... Minek is az? Ha Te nem szólsz, én sem fogok, ha én nem beszélek, Te sem fogsz... Így aztán Lélek ide vagy oda, érzelmekről ne nagyon papoljunk... Hagyjuk azt meg az irodalomnak, mert a valóságban minden másként csöng le... Én a gépnél ülök éppen, mert dolgoznom kellene... Persze, nincs semmi kedvem sem, a határidő pedig sürget... Azért várok még egy picit... Soha nem volt még olyan, hogy ne lettem volna készen valamivel, de talán a kivételek... Majd jól megbontják a rendet ebben a káoszban... Az is elképzelhető, hogy nem!
Ma lehet, hogy kidobálom az orvosi könyveinket... Jó sok van belőlük! Valaki bizonyára örülni fog, ha megtalálja őket...