2011. április 21., csütörtök

Matasicsinek a szárnyalásról





Hatévesen annyi mindenféléről álmodoztam, s szerettem rajzolgatni, de a fölnőttek soha nem akarták megérteni, mi végre kanyarintok furcsa vonalakat, s miért fogom rá kalapra, hogy óriáskígyó, amint éppen elefántot emészt. Így aztán földrajzzal és matematikával tömték a fejem, de engem ezek a dolgok egyáltalán nem érdekeltek, csak a repülés. És búzaszínű bolygókról álmodoztam, mert volt egy Barátom, akinek borzas feje és hatalmas lelke jutott eszembe, ha megviselt az éjszakai magányosság a légben vagy a sivatagi szél annyira felkavarta a homokot, hogy a csillagok fénye sem volt már elég ahhoz, hogy jelzőfényeim emberi települések felé irányítsanak. Az emberek amúgy sem érdekeltek, csak az otthon melege, „A föl-földobott kőé”, de tudom, hogy Te érted, miről beszélek, így nem ragozom tovább... Tudod, amikor évekkel később azonosítani vélték porhüvelyem, az órám alapján tették ezt meg... Így aztán most csak a lelkemmel társalgok Veled, Aki rokonommá lettél ebben a nagy „rohanatban”, amelyet mi most egyszerűen életnek nevezünk. Noha gondolj csak jól bele a dolgokba! Már alig vágyakozunk valamire, s nem hagyjuk, hogy megszelídítsenek bennünket, mert az a fájdalmas búcsúkat is magában rejti, amitől félünk, hiszen egyre több ugyan a mindenféle sugárzás, de mégis egyre kevesebb az, amit adóvevőinkkel felfogni vélünk. S akkor sem tudjuk jól értelmezni a jeleket, mert közben elveszett az a tüzünk, ami az új felé hajtott. Fájnak a tagjaink, nehezen mozdulunk az ismeretlenek felé, noha nincsen háború ott kint, de van olyan lelki szegénység, amelyet sok-sok hátország sem bírna elviselni már... És dolgozunk. Tesszük azt, amit nap nap után kell, de a lelkünk elveszett közben, s hiába az irányfények, Citadellákra és zavaros mondatokra lelünk csupán…
De, ha az Égből Valaki mellénk pottyan, még tágra nyitjuk a szívünk… Lépésről lépésre közelebb kerülünk Hozzá, s Rózsánkká lesz: harmatos, illatos Szépséggé, Akit nem csupán szeretni kell, de megőrizni is… Ez a legnehezebb feladat az életben!  Mert ezt csak akkor tesszük jól, ha elfeledjük közben elromlott repülőnk, úti céljainkat, s valami egészen máson jár majd az eszünk, mint azon, hogy hogyan javítsuk meg gépünk, hogy ismét szárnyalni tudjunk. Mert maga a szárnyalás látogatott meg bennünket: a Léleké.

M. Fehérvári Judit


4 megjegyzés:

  1. ...azt hiszem, mi tudjuk a helyes utat! van egy iránytűnk, ami mindig a fény felé mutat...!
    Az igazán nagy találkozások is ennek a csalhatatlan műszernek köszönhetőek...!
    Ja! És erről eszembe jutott egy "verskezdeményem", amit nem átallok ide idézni Neked, bár még olyan "semmilyenke", de már mond valami:


    "...holnap megfogom a kezed
    - s elindulok veled!

    Hogy merre...? melyik útra ...?
    - ma még csak az Ég tudja!

    ...és hogy meddig jutunk...?
    - ameddig az Istennek is tetszik,
    ...hogy' szárnyalunk!"

    (ha már a szárnyalásról írtál ilyen nagyon szépen, ...és nekem címezve! :)

    Röpüljünk Ditta! ....nincs ami határt szabhat!

    Puszi: Matasicsi

    VálaszTörlés
  2. A hannoveri repülőtér 4. terminálján mondjuk ma este, mert még a "Föld napja " van ... Aztán irány Koppenhága.... A kis hableány szobra... Majd az USA... Valami titkos NASA központnál... Mert el kell jutnunk a Holdra! A lebegést nem hagyhatjuk ki, hiszen mit nekünk gravitáció! De innen talán egyből Párizsba kellene repülnünk... Tudod, a művészetek miatt!
    Viccet félretéve, szépet írtál!

    Köszönöm! Puszi!:))))))

    VálaszTörlés
  3. :))))) Hát persze! "Mert el kell jutnunk a Holdra"!
    Nem tudsz megfogni!!! (én már ezt is megírtam!)

    ...elmegyek...

    Holnap a Holdra lépek!
    Ne várjatok rám földi népek!
    Van egy nagyon jó barátom,
    akivel a Holdat bejárom.
    Én kicsit félek ám tőle,
    mégsem küldöm őt egyedül előre!
    Még jó is, hogy együtt félhetünk,
    mikor a Holdra egyszerre érkezünk.
    Ma azt sem sejtjük, mi vár odaát,
    hogy' élünk meg sok kalandot, csodát,
    fogunk-e reszketni összebújva, vagy
    szétröhögjük magunkat újra, újra
    - mint a játékos önfeledt gyerekek -,
    ám ha visszatérünk,
    majd mesélünk eleget!
    Most indulni kell a nagy útra,
    a rakéták már begyújtva.....!

    .................Mondjuk, hogy Veled indultam el! (két éve!)
    Most viszont szép Ünnepet kívánok Neked nagyon sok szeretettel!
    Matas (a kajla)

    VálaszTörlés
  4. Szia Te Kajla! :-)

    Nektek is Áldott Ünnepeket!
    Szeretettől Áldottakat!
    Nem akartalak megfogni! :-)
    Képzeld, beletört a bicskám a mindenféle írásba...
    Így most nevetnek rajtam...
    Mármint Zsófi!
    Majd elmesélem!
    Húsvét tiszteletére holnap este Rád csörgök, mert én csak a harmadik napot ünneplem...
    Gondolom, Te is!

    Csók!

    Nagyon elszaladt az idő!
    El kellene kapni a lábait...
    És szétröhögjük...
    Naná! Mi másért mennénk oda a lebegésen kívül?!

    VálaszTörlés