Piac helyett Omega, mint együttes

Szeretem a közszolgálati televíziók reggeli műsorait. Valójában hétvégén jobban van időm megtekinteni, mi minden történik manapság a kultúra területén. Ma reggel fitten, frissen ébredtem, s a napi programomba - háziasszonyként - a piac meglátogatása volt beiktatva, de miután az összes világítóeszközt is bekapcsoltam, s rádöbbentem, hogy zuhog az eső, le is mondtam erről a tervemről. Számba vettem a a fagyasztószekrény tartalmát, aztán a hűtőjét is, s úgy határoztam, nem kell mindig vásárolni, éppen elegendő, ami itthon található. Még találékonyságra sem igazán van szükségem, hiszen, manapság én úgy indulok mindig el a főznivalók beszerzésére, hogy biztosan nem azt veszem meg, amit eredetileg elterveztem, mert hol ez, hol az kerül jóval kevesebbe, s egy idő után magam is elfelejtem, mihez is tudok éppen nyúlni. Tipikus magyar szokás és alapvetően nagyon rossz. Felhalmozunk, mert akciós, s már nem is biztos, hogy figyelünk a reklámokra, magunkban hordjuk azoknak minden egyes szeletkéjét.
Így aztán bekapcsoltam a TV-t. Nem tudom, hogyan keveredtem  az M2-re, de ott ragadtam a képernyő előtt. Délután ugyan vendégek is jönnek, így itt már nem szeretnék sokáig időzni, de ifjúkori emlékeimben kutakodva, s ennyi évesen elképesztő, hogy mennyit változott a világrendem, ízlésem... Soha nem voltam Omega rajongó. Nem szerettem Őket, mégis kívülről tudom szinte az összes dalukat. S, ami legjobban meglepett, az a szerénységük volt. Emlékek a névről, amit egy gondnok adott Nekik, s milyen jól tette. A legelső zsabós fellépésekről, s arról, hogyan úsztak meg egy hajvágást... A szocializmus és Aczél művelődéspolitikája...A legelső angliai lemez, s az, hogy ezután itthon azonnal kellett egy másik, hogy nehogy már külföldön jelenjenek meg hamarabb, és egyáltalán, hogy is képzelték ezt...És bizony az angliai fellépés alatt nem volt ott Kóbor, mert éppen közlekedési kihágást követett el, s nem engedték ki...Hogy miért a lézer? Mert anno nem lehetett hazahozni a németországi (NSZK) béreiket, s csak a szállodai költségekre fordíthatták őket, de ennyit még éppen ki lehetett játszani... A Léna... Brezsnyev halála... És a 10 részes fellépéssorozat a Népstadionban... A legelső budapesti gmk: az Omega... Jancsó és Hernádi Gyula... És a gyönyörűséges muzsika...
Középiskolás voltam: 1977... Szeptember: őszi munka... Almaszedés... A vasútállomáson az egész osztály kétfelé bomlott, hogy melyik a jobb: az Omega vagy a Piramis, esetleg a Dinamit... Régi emlékek...Előttem pedig ma is egy legenda... Nagyon nagyok... S ahhoz, hogy ezt elismerjem, el kellett telnie ennyi esztendőnek... Mert ilyen az ember! Meghatja a múlt, az emlékezés, az emberi szó, a sztárallűrök nélküli létezés...Mindaz a háttér-információ, ami fiatalon nem érdekelte, s megdöbben, hogy milyen legenda ült mellette éppen 1980-ban az Unikum nevű debreceni, akkor még színvonalas, de azóta megszűnt helyen, akikkel akkor és ott  egy baráti társasággal beszélgetett, s nagyon emberien, de egy csöppet sem mélyen: csak a zenéről, ami ott és akkor nem jelentette a múltat, csak kifelé jövet jót nevettünk, hogy ím, láttuk az Omegát is, s hogy néznek ki ezek...