Ha nem is a Bibliából, de Ottlik Géza Iskola a határon című regényéből ismerős lehet ez a mondat, mert Medve kézirata ezzel a latin szállóigével kezdődik, amelyet egy régi ház felirataként hordozott magában.
Anno Apósom temetésén is elhangzott, mert valóban nem az a lényeges földi életünkben, hogy mi után is futunk, hanem az, hogy hogyan töltjük meg tartalommal éveinket. Ez a boldogság és harmónia kulcsa, s az, tudjuk mindig, hova tartunk, s ne feledjük egyetlen pillanatra sem. Az ember alapvetően esendő. Néha hajlamos félretenni legmélyebb belső gondolatait, terveit, mert valami olyasminek a bűvkörébe kerül, ami képes elhatalmasodni rajta. Ez nem azt jelenti, hogy letér a szíve által diktált útról, hanem azt, hogy kitérőket, kanyarokat tesz, s közben elkényelmesedik. Néha otthonról akarja megváltani a világot, azaz csak van. Azt gondolván, hogy ez a szabadság. Pihenni kell. Noha, éppen így válik valaminek a rabjává...Miről jutott ez éppen most eszembe? Sokat ülök a net előtt minden más rovására... Elgondolkodtam az okokon, mert ma is zökkenőmentesen zajlott az ebédelés, megfőztem, elmosogattam, mostam és teregettem, még vásároltam és beszélgettem is, csak Valaki felhívta a figyelmem arra, hogy másként, s nem így...
És igaza van, miként a költőnek is:
"Négykézláb másztam. álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
Hogy lesz még erő, lábraállni bennem."
(József Attila)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése