Netes élményeim

Az interneten rengeteg jó embert lehet találni. Valójában kattogtatni is alig szükségelteik, mert csak úgy eléd jönnek azok a linkek, amelyek mögött megérzed a te szíved szándékait is. Legyen ez kétségbeesés vagy szeretet, felhőtlen boldogság vagy mélyen aláhulló szomorúság. Azonosulni tudsz az élményekkel, a vággyal, az esendőségekkel, a szeretetlenséggel, az elesettséggel, a szeretettel, a harmóniával és minden mással is.
Valamikor, amikor ezt  blogot írni kezdtem, csupán egyetlen valakinek szántam, mégis mássá nőtte ki magát, mert hasonló gondolkodású embereket találtam meg soraimmal, ahogyan én is felfedeztem az Ő világukat, s ez csak adott, csak továbblendített, s meggyőzött arról, milyen szép is ez a világ. Most is, amikor hatalmas hótakaró borítja az utakat, s még egy Brrr! kimondása után sem biztos, hogy van kedvem elindulni, noha éppen úgy, mint tegnap is, el kell. Menni kell, mert az élet nem a net előtt zajlik, hanem odakint, ahol újabb és újabb küzdések, akadályok várnak ma is. Néha úgy szeretném, ha mindig az esték meghittsége burkolna be, s el lehetne feledni a mögöttünk lévő napot! Ez onnan jut eszembe, hogy tegnap bizony, mire beértem a városba, kétszer is ringlispílt játszott az autóm, de már nem ijedtem meg, mint ahogyan a múlt évben, s természetesen most sem jutott eszembe az ellenkormányzás, csak mire megálltam. Ez még itt történt, ahol élek, s szerencsére rajtunk kívül más nem is volt az úton. Eszementség elindulni, de el kell... És elém jöttek a gyermekkor szánkózásai, a dombok, a még nagyobb hó gyönyörűséges képei, mikor annyira akartam én is felnőtt lenni. Most, csaknem fél évszázaddal a hátam mögött, elkalandoztam egy picit a Google világában. Egy picit meglepődtem, mert éppen azt nem szerettem volna, amit megtapasztaltam. Olyan öt oldalon át dobja ki a nevem, s mi ez, ha nem függés?! Nem akartam mást a honlapommal sem, csupán megosztani mindazt, amit én is tanultam, tanítottam, megszerettem, s éppen így azzal sem, hogy jelen vagyok két közösségi és három irodalmi oldalon. Mégis, ha beütöm a nevem, a teljeset, minden egyes hozzászólásom, blogom és írásom nyílt titok. Sajtótörvények ide vagy oda. A netre egyelőre nem érvényesek, de ki tudja?! Holnapig van ideje a köztársasági elnöknek, hogy aláírja, s aztán?! Lehet törölni blogokat, talán a régieket is, gondolatokat, önmagam. Részben el is kezdtem.
Mert engem ki véd meg a saját hitem, eszmecseréim miatt?! Talán a bíró húgom?! Ő megtehetné, ha ügyvéd lenne, de nem az. Magamat adom. Itt is, hiszen néhányan tudják csak a valódi nevem, de vallom, hogy ennek semmi, de semmi jelentősége sincsen.
Annak annál inkább, hogy ha tanácsra, lelki támaszra, beszélgetésre van szükségem, a virtuális barátaim hamarabb megtalálom, mint a valóságosakat. Mélyen el is gondolkodtam azon, hogy is van az, hogy mi néhányan itt ülünk nap nap után, s kíváncsian várjuk, mit is ír a másik, hozzászólunk és együtt örülünk Vele, szomorkodunk, s megosztjuk kétségeinket, mert olyan jó tudni azt, hogy halló fülekre találunk.
Így van ez azóta, mióta megszületett ez a blogger. Alig két hónapja. Sokkal többnek tűnik, mert befedte a Ti Szívetek.
Köszönöm Nektek: Erzsi, Mammka, Matas, Saca, Saci és Mindenki!
Valódi Áldott, Békés, Boldog Új Esztendőt kívánva, mert itt újra beindult a száguldás, noha éppen nem kellene, de most van időm olyasmiket elintézni, amely dolgokra máskor nincsen.
És valahogyan hiszek abban a népi bölcsességben, hogy ne hagyjunk úgy magunk mögött egyetlen esztendőt sem, hogy elkezdett és elvarratlan ügyeink vannak, mert az bizony kihat a későbbi lelkivilágunkra is!

Debreceni fények a Fórum tetejéről