Ismét eltelt egy esztendő

Hogy mennyi minden fért ebbe bele kis Hazánkban, azzal úgyis foglalkozik a média eleget, de mindenesetre már megint nem az történt nagypolitikai szinten, amire a kisemberek számítottak. Lassan az Euró bevezetésének a dátuma is olyan távolra tolódik ki, hogy elérhetetlen távolságba is kerül, hogy valaha itthon mi is fizethetünk ezzel a pénzeszközzel. A magyarországi béreket tekintve meg jobb is, ha nem akarjuk a kezünkben tartani ama egységes nem forintokat, mert filléreket markolhatnánk csupán, amelyek elvileg nem léteznek, csak a felkerekítéseknél a boltokban. Mint ahogyan korrupció sincsen és nem lefizethetőek a különböző szférákban dolgozó emberek sem, mert mi itt a tisztesség európai megvalósítói volnánk... Ha meg mást látunk, vegyünk magunknak szemüveget, hallókészüléket, értelmező szótárakat etc. . Nonszensz a gázszámlánk, az összes többi rezsink, a hiteleink, ha vannak, már pedig miért is ne lennének, a fogorvosi díjakról nem is beszélve... Az evolúció során elég lett volna 32 helyett csupán egyetlen felső-és alsó fog is, ahogyan éppen ma elhallgattam, mert ma bizony én még fogorvosnál is jártam... A többi egészségügyi szolgáltatást meg jaj nekünk, ha igénybe kell vennünk!
És ez a legkevesebb. Voltak természeti -és ökológiai katasztrófák, valamint olyanok is, amelyekért talán soha nem tudjuk meg, igazából ki is a felelős és a biztosítók manapság ki is vették a belvíz okozta károk enyhítésének költségeit az ajánlatukból, mert akkor tuti csődbe is mennének ebben a medencében, amelynek lakói nem tehetnek arról, hogy éppen itt élnek, de kit érdekel ez ma? S a legtöbb ember ma sem vágyik másra csak megértésre, türelemre, toleranciára és szeretetre, de még azt sem kapja meg, mert rohanunk, kapaszkodunk bele az eddigi életszínvonalunk köpögenyének szegélyébe, s néha le is csúszunk, máskor meg fentebb kerülünk.s megtanuljuk, hogyan kell a ringlispílen életben maradni.
Aztán a fél ország depressziós, a másik fele nem is akar itt élni, s valójában kizártnak tartom, hogy van pontos statisztika arról, hányan is élnek Hazánk állampolgárai közül külföldön. Csak ebből a háromemeletes, 14 lakásos társasházból, ahol én élek 3 ember, míg a mellettünk lévőből is további 7. Anglia a sláger, aztán jöhet Németország, újabban Spanyolország, Olaszország és még messzebb...
Amikor gyerek voltam, s fiatal felnőtt, nekem azt tanították, s én a mai napig el is hiszem, hogy szép ez az ország, hogy ez a hazánk, ez a nyelvünk, gyönyörűséges a kultúránk és ragozhatnám...
Azt nem mondták, hogy egyszercsak majdnem öregnek fogok számítani, s összeomlik a nyugdíjrendszer, de nem is kell aggódnom emiatt, hiszen  úgysem élem meg, hogy nyugdíjazzanak, mert a korhatár lassan matuzsálemi, pénz meg sehol, benyelte az adósságkifizetés, meg minden más is...
És soha nem hallottam gazdasági világválságokról 1929-et leszámítva, az meg egyenesen képtelenség, hogy ebbe csak süllyedünk, de nem lábadozik semmi, csak lefelé megyünk, akár egy sötét, nedves alagútba...
A gyengébbik úgysem bírja...  A pszichiátriai intézeteket halomra zárták be, s bizony nem csupán csöndes betegek, de mániákusok tömkelege is az utcákon rohangál hajléktalanok hadaival együtt fagyoskodva, hol eltűnve, hol nem...
Csodálom az optimistákat... Vajon, mitől azok? Erre születtek, ilyen a génállományuk - mondanák a hozzáértők...  Valahogy én ebben az esztendőben elindultam a pesszimizmus útján, s nem azért, mert itt több az útitársam, hanem, mert mitől is legyek vidám?!
Egyet azonban a legnagyobb kétségeim között sem feledtem el: szeretni kell minden embert, aki valami miatt társamul szegődik ezen az úton, ami az életről, barátságokról, törődésről szól... Mert ha már ez sem lenne az enyém, ennek a döntésnek a joga, s szívem szándéka, régen elbuktam volna én is valahol, s jaj lenne akkor mindannak, ami az én saját lényegem képezi....