Álmaink után szabadon

Két filmet is láttam az elmúlt napokban: az Eredet és a Bibliothéque Pascal címűeket. Műfajilag és tartalmukban is más-más történetek zajlottak le előttem, azonban egy dologban mégis közösek voltak ezek az alkotások, mert a "Mi volna, ha...?" kérdésekre az álmok kivetülése által keresték a válaszokat.
Az első inkább akciófilm, noha sci-fiként interpretálja önmagát, míg a másik tipikus művészfilm. Gyönyörűséges és kevésbé pörgős képeik is egy-egy különleges világba visznek, de sokkal inkább elgondolkodtatnak. A valóságunkon, a sajátunkon. Néha én is éreztem már azt, hogy úgy peregtek le évek, évtizedek, mintha csak álmodtam volna őket, mert olyan messze vannak már azok, akikről a történet szól. Nem is ebben a dimenzióban, de egy másikban kell keresnem őket, de én jelenleg mégis foglya vagyok az én világomnak. A megéltnek. Nem hozhatok vissza embereket, élményeket, szépséget, gyönyörűséget, s nem menekülhetek az álmaimba sem. A második film képi világa csodaszép.A történet ugyan végtelenül szomorú, de mégsem kommersz... Mert álmodnia mindenkinek lehet... A társadalomból kivetetteknek, annak a peremén élőknek is, hiszen a boldogságot is úgy osztotta el a Teremtő, hogy abból egyformán jutnia kell Mindenkinek... S ha csupán álmok formájában, akkor ekképpen... Ha másként, akkor úgy, hiszen valamennyien vágyunk a szépre, a jóra, a teljességre. S nem feltétlenül kizárólag tőlünk függ, mivé lesznek álmaink: valósággá, álmokká vagy végtelen vágyakozásokká...