Van az úgy, hogy nincs valahol többé helyed...

Az emberi természet leginkább elsuhanó... Mármint a másik mellett... Az emberek többsége nem kérdez, mert miért is tenné..., csupán kategorizál és háborog, már ha egyáltalán felbukkan hétköznapjaiból... S ilyenkor minden igyekezetével eltapossa azt, aki korábban és rendszeresen is jelen volt, aki arra áldozta napjait, óráit, hogy jobbá tegyen  valamit, ami életének része volt... Sokáig, talán évekig is fogták egymás kezét, de mára felnőttek és találkoztak villogásokkal és suhanásokkal, s úgy döntöttek, nem száguldoznak tovább egy olyan alagútban, mely egyirányú, s, melynek gondosan eltorlaszolták a kijáratát... Mert vannak fények másfélék és valósak is, amelyek nem az irracionalitás talaján születtek, s, melyek boldogságot sugároznak, s  nem arra ösztökélnek, hogy folyamatosan te védd meg magad...