Azt mondják, a gyász nem fáj, s nem emészt fel. No, persze, ezt az emberek mondják. De miután mi, emberek csak embereket ismerünk, még akkor is, ha azok mindenfélék, szemetek és nem szemetek, együtt érzők és hárítók, mellettünk állók, s fejüket is elfordítóak, állapotunkról kérdezőek, s tudomást sem vevők rólunk, igenis, ki merem jelenteni, hogy a gyász nem múlik, nem csöndesedik, csak háborog. Az élet is hol fodrozza lelkünk mélységeinek felfelé törekvő titkait, hol alábukik érzéseink bugyrába, de, hogy minek leélni azt, ami immár sohasem lesz a miénk, csak távolodik, hárít, sebez, az érthetetlen és értelmetlen az emberek világában is.
(Én)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése