(1991-2016)
Nagyapám még nem tudta,
mi a villanyrendőr.
A Nagytemplom előtt
nem értette, miért
a zöld fénynél
mehetünk, s minek
a piros, ha már van egy
lámpa (sárga jelzés
még nem volt akkor).
És kezében a táskarádióval
járt a szőlőbe kapálni is,
óidős mobil headset nélkül.
A Sokolnál le kellett venni
a bőrtokot...
A tok aztán ott maradt
a kalendárium mellett
a sutban. A macska aludt
rajta, ha olyan kedve volt...
Apám már beszerzett egy
Munkácsy TV-t, de azért
izgatta őt is a sólyom,
nem a repülés miatt,
hanem, mert a Szabad
Európát akarta rajta fogni.
Nem sikerült.
Így lett a csórók hifije,
az Unitra előbb apámé,
aztán nagyapámé,
ma meg a pincémben
éli nyugdíjas életét,
menthetetlen, akár az
egészségügy, s ez az
ország úgy, ahogy van.
Nem tudom, mi legyen
apám táska lemezjátszójával,
a lányomé volt, míg élt.
Huszonöt évesen meghalt.
Agyhártyagyulladás - mondták,
s nem tudták megmenteni,
én pedig élem az özvegyek,
s reményvesztettek
parttalan életét -
hajléktalanná lettem
az öt digitális
fényképezőgépemmel,
a kamerámmal, s a három
mobilommal nem támaszthatom
fel, aki holt...
Kitépném pedig az agyam,
s üvöltenék, mint egy
éve, hogy adják oda Zsófinak...
Ha megtenném, ismét a pszichiátrián
kötnék ki, mert mivel vágnám
fel a fejem?
Igaz, a tuskóagyamnak elég
lenne egy fejsze is,
de, hogy vágjam fejbe magam?
Nagyapám ősz volt,
kék szeműen szelíd.
Apám haja sárga,
s, mint az érett kalászokból
a mag, úgy pergett ki
lábuk alól az élet...
Hófehér hajam festem.
A színe olyan, mint
Zsófié volt.
De mégis, hogy
adjam oda az agyam annak,
kit elhamvasztott egy
gyulladás.
Bassza meg Európa,
hogy nem tett kötelezővé
egy oltást!
Csak a könny marad,
s megöregedni
egyedül unokák nélkül,
akik majd sohasem
tudják, milyen volt
az arcom, a rádióm,
s édesanyjuk hangja,
ki nincs többé,
csak emlékeimben.
A sokol, sólymot jelent oroszul...
Zsófi tanulta ezt a nyelvet, meg
németet, angolt, franciát...
Ki volt Zsófi?
Ezt nem tudja senki,
mert a fényképezőgépe
itt pihen egy oltár
mellett, melyről
gyönge szárnya
csak a kóma öt napjától
repdes, ha mégis
van emlékeimben
alagút.
Ki volt Zsófi? Keresem én is drága Dittám! Őt én RAJTAD KERESZTÜL ismertem meg. Téged is csupán az internet varázsa hozott hozzám.Őt pedig általad láttam meg. S most olvasom Peer "vágatlan" könyvét, riportjait, hogy HOZZÁD KÖZELEBB KERÜLJEK !! Nagyon tetszik ez az írásod ( ez is !!!) , a szívem megszakad ÉS BOCSÁSD MEG, HOGY SEGÍTENI NEM TUDOK!!
VálaszTörlésÁtírtam, s megszakad minden nap a szívem, s minden percben is, Sacám! És segítesz a jelenléteddel!
Törlés